2011. április 4., hétfő

A 8. hét eseményei

Eltelt hát a 8. hét is, lássuk mik voltak a hét legfőbb történései. :) Visszakanyarodván a múlt hét végéhez: Donatotol megtudtam, hogy csak a média fújja fel Berlusconi nőügyeit olaszországban, a legtöbb olasznak semmi baja nincs az egésszel. :D A Swedish House Mafia új neve pedig SugárHajtóMű. (by Évi...). Ennek örömére a bejegyzést egy új SHM számmal akartam kezdeni, azt viszont ellőttem a strasbourgi bejegyzés végén, asszem, így marad az új Axwell single: can't wait for Balaton Sound! :D



Ami még régebben történt, és nem számoltam be róla. Sokszor megkaptam már az észosztást mindenkitől az egyik kedvenc pólóm miatt, hát itt a francia tanár ujjongott az elsőn, a némettanár meg a másodikon, hogy húúúúúú :D marmint nem az hogy rámindultak vagy barmi :D (nem is vagyunk igazan egy korosztály :D), hanem az hogy hangosan véleményezték.

első

masodik 
(sielés csütörtökjén volt a legjobb a buli ahogy a képen is látszik :D)

Tehát visszakanyarodva a mult vasárnaphoz, volt egy nem túlzottan izgalmas F1 nyitófutam, aztán pedig megérkezett hajnyírógép, amit Jorgétől kértem kölcsön. A fodrász ugye 20+ euro, így inkább spóroltam rajta.

Neki is álltam lenyírni a saját hajam, elutasítva minden segítség felajánlást, mondom még sosem csináltam, kíváncsi vagyok rá, lehet béna lesz, de majd látjuk... :) Igazából 2 probléma volt: nincs + tükröm, így a tarkómat nem tudtam megnézni, illetve hogy véletlen belenyírtam 3mm rel az egyik oldalon. :D Előbbit úgy oldottam meg, hogy próbáltam lefotózni a fejem hátulról, aztán abból leszűrni valamit. Az utóbbi végülis annyira nem volt nagy gond, mert aztán rájöttem hogy azon a részen úgyis a 3mmre nyírtam volna. Félreértés ne essék, nem túrtam le az egészet, a végeredményt 3-6-9 és 12-es "méretekkel" értem el. Kedden a suliban még kaptam 1-2 kritikat :D ennek értelmében még akkor rájavítottam, de azóta már több ember véleményét kikértem, "annyira állítólag nem gáz" :D

Nem is tudom mikor volt már utoljára ilyen rövid a hajam. Miért lett ilyen rövid? Szánt szándékkal, ez is a terv része: Elmúlt már 2 hónapos, most lenyírtam, mikor haza fogok menni májusban  (nem tudom itt a blogon említettem-e,de haza kell majd ugranom pár napra suli miatt) akkor otthon el tudok menni fodraszhoz: Erről a kicsiről 7 hetesre megnőve sem lesz brutális, viszont le lehet vágni a megszokott verzió szerint. Visszajövök, lesz még kb 7 hét a balaton soundig, szóval nem fog akkorára megnőni, mint amit most vágtam le. :D Na de akkor lássuk a képet :D

(ha nem váltakozik, akkor katt rá, és láss csodát! :D)

:D:D Amit megszívtam, mivel rendkívüli módon odafigyeltem, egy csomó haj belehullott a mosdókagylóba, el is dugult, hétfő délutántól csütörtök estig öntözgettem bele xóránként az eldugítlanítót... de aztán sikerült.

Aznap még elslattyogtam baguettet venni, eközben felfedeztem/lefotoztam 1-2 dolgot:

Így néz ki a kedvenc központi postahivatal, és egy postaláda:



Így néz ki egy telepített állando trafi:





És megtudtam az utazási iroda ajánlataiból, hogy az érdeklődőknek Transszibéria túra csekély 2911 euro, Thaiföld pedig "csak" 1279! Skandinávia 2513-ért szinte ajándék!


Aki a BME-n csinálta a matekot (oké, lehet másnak is :D), annak tuti ismerősen cseng a LAGRANGE név, itt bizony még ilyen nevű suli is van! :D (Lagrange féle középérték-tétel)


(Aztan hogy ez a Lagrange az a Lagrange-e, azzal én most nem töltöttem az időt...) 

Vasárnap után, mint ahogy általában szokott, ezúttal is egy újabb hétfő következett! Reggel 8kor az angolul lévő tárgyból jött egy nő, aki franciául tartotta az egészet. Az elején persze engem interjjúúúúvolt, mert még kevesen voltunk, mondtam hogy nem vagyok anyanyelvi szinten. Erre ő azt mondta hogy majd lassan beszél... hát, ha szerinte ez lassú volt utana, akkor nem tudom milyen a gyors! :D A prezi angolul volt, ugyhogy nagy gond nem volt, neha neha 1 par mondatot azért elkaptam! :D Hétfőn délutan mentem el a Leclercbe (ugye venni kellett duguláselhárítót!), olyan gyorsan végeztem, hogy ugyanarra a buszra szálltam fel visszafelé, mint amivel megérkeztem. (Ami azt is jelentheti hogy nincs ugye 15 percnél messzebb a végállomás.)

Szerdára azt ígérte a francia tanár, hogy dolgozatot írunk. Persze nem voltunk az 5ből csak hárman, akkor nem írunk. Én elkezdtem mondani egyből, hogy ha minden héten írnánk, akkor többet tanulnánk valószínűleg, írni kellene minden héten. A tanár ezután: na jó akkor csukjunk be mindent, írjunk inkább mégis! A többiek örültek nekem! :D Aztán megvzettem óra végén hogy ugyan, nem lehetne több oránk? Azt mondta feljebb kell kopogtatni, adott elérhetőséget, ez még a jövő zenéje hogy elintézhető-e. Ja és kértem francia nyevtankönyv címet, amit mailben küldött el másnap. Be akartam könyvesboltban szerezni, de aztán rajöttem, hogy interentrol mindent le lehet szedni. Ezt is, sikerült is. Mondani fogom neki h adjon tematikusan mindig vmi pluszhazit abbol a könyvből. Nem azért mert stréber lennék, hanem ha már itt vagyok csak meg kellene tanulni franciául valami szinten....

Angolórán a tanár mikor feljött a szó Magyarországról el akarta sütni a Hungry(éhes) vs Hungary poént, persze en morcos fejjel leteremtettem előtte hogy I don't like that joke, így kerülőpályán a Turkey = Törökország = pulyka storyt emlegette, török ugy sincs a csoportban... Ezenkívül kiderült, hogy a Pierre srác 3 évvel ezelőtt gyakornokként első egyetemi éve után 650 eurot zsebelt havonta fizetésképpen, tavaly meg ugyanilyen statuszban 1150et... Furcsan neztek mikor kinyilvanitottam hogy nalunk a végzett kezdő mérnök fizetése nettoban nincs 650 euro... Durva. Persze lehetne azt mondani, hogy itt az élet is dragabb, de ne feledjuk: a minimálbér és egy bagett árának az aránya itt jobb, mint nalunk a kenyérrel hasonlítva a dolgot. És nem a kenyér miatt...

Szerdán és csütörtökön lefoglaltuk az említett Párizs-Lyon-Belfort 3 személyes "körúthoz" a szállást (franciául levelezve, még elsőre el is b.szták! :D), mostmár méginkább a sínen van a dolog. Reméljük nem lesz gond. :D Csütörtökön voltam ismét a leclercben amikor is elfelejtettem bescannelni a doboz tojást amit vettem így sajnos véletlen elloptam. :D Az volt a szitu, h bedobtam a kosárba, elmaradt. A kasszánál - nem nagybevásárlást tartottam - készítem a 10+5 eurot, mondván több lesz mint 10, erre mondja a csaj h 9 vmennyi. Oké kifizettem, mondom tuti vmi akcios volt. Táskémba átpakoltam (ugye nem nézték meg hogy mit scanneltem és mit nem), jövök ki az épületből, akkor nézem a blokkot, háh, nincs rajta a tojás. Na mondom mostmár mindegy. :D AZóta még nem voltam a leclerben, ha nem lesz több bejegyzés akkor az azt jelenti, hogy rájöttek, elkaptak, és lecsuktak! :D

Mielőtt kijöttem, azt mondták hogy nem kell ISIC diákigazolvány, ahogy már iírtam is ezt, jo lett volna. Kérdezem Haylee-t hol lehet csináltatni, mit válaszol? Fél éves hallg. jogviszonyra sehol. Na mondom GRATULÁLOK! :D sebaj, már váltottam az illetékes szervekkel levelet otthon, Endre tudja intézni helyettem, aztán majd kihozza magával amikor jön. Előre is köszi!

Csináltam egy Budapest albumot Facebookon. Itt nézhető meg. Ez csütörtökön volt, ide is tartozik ám egy kis storyline...


Volt vagy 4 ora összeválogatni, feltölteni, sorbarendezni, és elnevezni... mikre nem érek rá, mi? az a baj, h lett volna mit csinálni helyette BŐVEN! :D  Az egész dolog már több mint 1 honapja megfogant a fejemben: Tristan gyerek, a francia mondta, hogy mutassak neki képeket Budapestről vagy Magyarországról...  ÉS AKKOR ESETT LE,  hogy nincs egy mappám, hogy Magyarország, vagy Bp. Van egy wallpaper pack a parlamentrol, van par sajat foto ELSZÓRVA,  de nincs egy olyan mappa, amivel meg lehet mutatni a várost... Ezert csinaltam részben. Viszont, az a durva, h ő Parizsban lakott.. Bordeauxba költöztek, amig nem lakott bordeauxban, neki sem volt egy kanyi fotoja sem parizsról... Amikor elköltözött, utana jarta be, mint turista.... Elhatalmasodott rajtam az érzés, h milyen mar h a saját legjobb városunkrol nicnsenek fent fotoim, de nemhogy FB-n nincsenek, még a gépemen sincs egy mappa - ahogy írtam.  És  még sosem jartam be mint turista az egészet. Ez lesz a jövőben a terv!  Aztan ha meg ezt beszeljuk tovabb, egyaltalan MAGYARORSZAGON hany hely van ami jo meg szép... Ha egyszer rámszakad a bank (tételezzük fel), akkor mielott nekiallnék jobbra-balra utazni világszerte, én bejarom Magyarorszagot,   komolyan mondom. Na és persze miután kész lett az album, szét is küldtem az uj erasmusos ismerősöknek a linket, nézegessék csak, aztan könnyebben tudnak majd dönteni, hogy akarnak-e BPre jönni. :D

Tomival (Gyetvai) beszélgettem erről (is), és eszünkbejutott egy tök jó oldal, aki szereti nézegetni, hogy hogyan nézett ki régen BP, annak ez az oldal egy aranybánya: Budapest elveszett villamossínei

Csütörtök délután merült fel, hogy akkor összehozzuk az április 1-jei szívatást. :D (Előző bejegyzés!) Pénteken Enivel váltásban törölgettük / töröltettük azokat a bejegyzéseket, amiket olyan írt ki FB-ra, aki rájött a turpisságra. Az reakciókat ahogy bemásoltam, egyik sem volt semmi, de még utána a felismeréseken is jót röhögtünk... :D A franciák szerint persze ez az április 1-jei dolog is francia hagyomány eredetileg, mivel fogalmam sincs, nem kezdtem el vitatkozni rajta.  Enikő pl írta FBn mikor én oran voltam, hogy
"váá.. bandi odakommentelt, h éljen ápr 1...de ráírtam rögtön,h törölje csak szépen" :D Szoval teljes volt az összhang... Akik napközen kérdezgettek, de nem jöttek rá, nem lőttem le a poént. 1-2 utólagos reakciót bemásolnék még, megmosolyogatnak még mindig:

"nem is ti lennetek! Meg jo, hogy jartam Agykontroll tanfolyamra, az intuiciommal mar lassan a lotto5-ost is megnyerem"
"!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! TE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"
"utállak bökjön meg a 220 "
"Olvasom a blogot...még szerencse, hogy annyira nem ismerlek Titeket, hogy rosszul aludjak, hogy bedőltem a kapcsolatnak.... Hát, azért jót mosolyogtam!"
"Muhahahaha én elsőre tudtam és felordítottam Tominak :D Bocsi hogy 1xre elsőre lelőttük a poént :$ de akkor ezek szerint szerencsére nem sokan látták a kommenteket amit azonnal ki is töröltél :D Utána már rátettem egy lapáttal, sőt kettővel-1 like, 1 komment :D
De azért végigkövettem és jót röhögtem h beszivattátok a népet :D A második kommentem, ahol tesómat reklámoztam a mulatós zenével,örömmel konstatáltam hogy 2 lájkot is kapott az ifjú pártól XD"
"volt olyan, aki elhitte?:P:D:D de azért aranyos a közös képetek..:):D"
"kis viccesek vagytok.:D:D:D"
"ki gondolta volna... :D"
"hihetetlen miket ki nem találnak emberek április elsejére..:)) nos a mind = Dóri, Maki, Én...mondtam is nekik, hogy gyerekek, tessék, Atesz kiment Franciaországba és ott kellett rájönnie hogy szerelmes az egyik legjobb barátjába, ez szép..és hogy milyen nehéz lehet most nektek..:))) nah mindegy, benyaltuk, az biztos."
"ez most nálatok ilyen április 1. tréfa? kajakra nem vágom ... na jól van mááár ... mostmár végkép nem tudom mi van, vagy mi nincs ... lehet ennyire be vagyok kattanva, vagy inkább már kikattantam? ... ? [blog] igen azt tudom, el is olvastam! azért is írtam üzit, mert mesélted nekem hogy barátok vagytok ... én azt hittem hogy közelebbi kapcsolatba kerültetek vhogy ... "
[poenbol] "Te, Attila! Most akkor ezt nem értem, Te összejöttél az Enikővel, vagy mi van?"
" megzavarjátok itt az embert a nagy franciaországból, hát én szegény zalai gyerek honnan tudnám, hogy milyen érzelmek alakulnak ki a nagy távolság hatására? barátságból szerelem, fecskéből galamb...a mai világban én már semmin nem csodálkozom :D"
"De viccesek vagytok kedves Szomszed :D mar kezdtem örülni, hogy lesz valami szerelem unneplos buli az emeleten :D :D"
"Akartam kérdezni, hogy lehetek a tanúd? :D"
"ez az írás feldobta az estémet :)"
" hihi, ilyet már én is játszottam :):) vicces volt:)"
"Jó kis leleplező írás volt : )) / szakadtam a röhögéstől"
"azta, valakinek mikre nincs ideje...kész... :)"
"kicsit azert egi vagy, de meg nem veszes:d.....biztos par csaj leparazott...:D:D most meg itt stilusosan bocsanatot kersz:D:D"

és akkor a TOP, Los Csabitól... :D :
"M A-nak küldöm a következő számot: :DDD"

Jó poén volt, nem is hiszem hogy még 1 ilyen mélyrehatót ki tudunk találni jövőre. :D

Péntek du nem mentem németre, mert a másik órán most az 1x időben meg kellett jelenni (gyak), most volt pár és nagyházi-témaválasztás. Egy libanoni csajszival kerültem egy párba, érdekes lesz hogy mit fogunk tudni összehozni... (Részletek később a tantárgyas bejegyzésben lesznek.) Fogalma nem volt hol van Mo., meg egyszer jót röhötünk mikor elfelejtette, hogy jobban jár ha angolul mondja francia helyett nekem - franciaul kezdett el hadarni mint az atom... :D Tema az az óra fakultatív "dolgozzatok" részében volt mindenről: finnugor nyelvrokonság (allando téma), stb... Ja, és kiderült, hogy az arabok ugy sms-eznek, hogy rendes europai betűkkel, viszont olyan hangokra, amire nincs betű a franciában, számokat használnak. Mutatott a csaj nekem sms-t, durva volt. Aztán persze én is elmagyaráztam az o ó ö ő verziókat. :D

Péntek este ezenkívül mentem "megszereltetni" az egyikfajta netem (ami a falból jön) [netes topic is lesz később]. A libanoni srác, aki anno véletlen rámtalált, és ingyen nethez juttatott még mindig libanonban van azota is, viszont az öccsével dumaltam, elsőre le sem esett, de aztán kideürlt, hogy vele bizony van közös orám: hétfő délutan! A hétfő délutáni csoportban ez a srác a párja a libanoni csajnak (aki nekem a pénteki orán a párom)... Szóval érdekes volt mikor ezt realizáltuk... Na nembaj, mostmár legalabb Magyarországtól számítottan keletről érkezett emberekkel is kerültem kapcsolatba, olyanokkal, akik nem tudnak spanyolul! :D

Az olasz srác tök jó fej volt, szombaton mondta h menjek át kajálni, főz bolognait. Dörzsöltem is a tenyerem, hogy navégre valami jó kaja, ráadásul a kedvencem! Aztán nagy poeén volt amikor realizáltam, hogy 1-az-1ben uolyan üveges bolognait ettünk, mint amit már én is csináltam korábban magamnak.... :D Nem mondtam neki, h nem erre számítottam, de végülis én azt a típust is szeretem, nem volt gond. A spagetti után még valami bitang szelet húst is megsütött, azt is ettük, sörreé és fütyülőssel ment az öblítés.


Mókás... :D

Kapott csomagot a DHLtől, mennyi mennyi ilyen volt a kezeim között 7 hónapon keresztül:

Ez a "könyv" méretéből adódva pedig elég jó puskának is elmenne, ha nem olaszul lenne - bár a matekot nyelvtudás nélkül is lehet érteni :D

Egyre több ilyen "izé" van a szobáink előtt: Olyan mintha fel akarnák állványozni az épületet....


Donato vett biciklit, kapásból adott nekem automatikusan (kérés nélkül) kulcsot a zárhoz, vihetem nyugodtan, leíírta hogy neki mikor vannak órái, ezen idő alatt korlátlanul használhatom, de egyébként is, csak szóljak, nehogy hoppon maradjon... Megint jó pont, alakul a véleményme róla pozitív irányt vett, de tényleg , végülis jó fej, nincs okom rá semmi miatt húzni a számat. Sosem szeretem mikor valakit fejre ítélek meg elsőre. :D
 

Szombaton este 10kor szoltak, hogy 22:20-ra a Sartre (másik koli) előtt kellene lenni, Donatoval odaértünk 11-re, de ezek még akkor kajáltak, tehát megint nem voltunk késésben. Pálinkakóstoltatás csak módjával, laposüvegből, azt meg lehet ennyi idő után állapítani, hogy nem lesz a kedvence senkinek. VIszont akinek az a célja, hogy az adott este bizony az illumináció szintje erősen érezhető legyen, az bizony issza. (Magyarán aki be akar k*rni, annak nem kell nagyon kínálgatni). A Roger's caféba a késői indulás miatt nem jutottunk el, egyenesen a Piano Barba mentünk, amit már kezdek unni, megint eszement latino party volt, megint rámragadt egy tinglitangli zene:



Másik zene ami rámragadt:
Ugy látom Afrojack is kezd eldévidgettásodni.... :S


Viszont engedjétek meg hogy megjegyezzem, a DJnek ismét odamutattam atelefont ezzel a mondattal: "Some Swedish House Mafia, s'il tu plait"... Rögtön(!) nem 3 számmal később, hanem azonnal következett a One, amit Endre kérdésére válaszolva én még mindig nem tudtam megunni. :) A pianoban velünk volt a laposüveg, nomeg a giraffe is, először volt normálisan megszervezve, hogy dobjuk össze rá a peénzt, nem pedig valaki megszívja, aki fizet. Végülis hamar lelépett mindenki a buliból, így én sem pörögtem hajnal 4ig, egyáltalan nem. Képek:

Indulás előtti házipálinka-málnaszörp keverék! :D Fizikai érdekesség: a szörpöt öntöttem rá KÉSŐBB. 

Zsiráfok között elveszve [Donato, Luis1, Silvia, Jorge]

Rodolfo és a zsiráfok

Jaime, DOnato, Luis1, Silvie, Luis2, Jorge

Ana, Andres, Carlos, Rodolfo, Luis1

 
Ez történik azzal aki iPhone 4et vesz

Sör

Donato, Jaime, Silvia, Jorge, Ana, Luis2

Nem azert de ezeken a partiképeken a majdnem 1 hetes hajamrol nem mondja meg senki hogy nem fodrász műve! :D

Vasárnap kellett volna mennem un Barbecue-partyra, viszont muszáj volt regenerálódni, nekiállni/folytatni sulis cuccoknak, MotoGP-t nézni (Hogyaza ROSSZI ÚR miért ütötte ki Sztóóónert!), nomeg ezt a bejegyzést is meg kellett végre valahára írni! Ezen dolgok és a csillagok együtállása miatt kihagytam a dolgot, amit kicsit bánok, de iszonyat lusta voltam... Nade mind1, ez van. A bejegyzés lassan kész, tuti hogy kimaradt pár dolog, viszont a lényeg az megvan...

Kapom továbbra is a pozitív visszajelzéseket, melyek okot adnak a mosolyra, ezért osztom meg mindenkivel:
Endre Zalántai: még nem mertem nekiállni de el lesz olvasva :D (A strasbourgos bejegyzésre) 
Andras Hadobas: tönkre fog menni az egerem görgője :D
Dániel Molnár: lemaradtam miattad az esti filmről, baszki :))
Aliz Pozsar: huhh...most mar kb. strasbourginak erzem magam...de legalabb felig...:))
Nora Krébesz: akkkkora élmény olvasni..... :):)
Éva Takács: "én rendesen olvasom azért is maradok le, mert nem akarok igy néha néha, hanem akkor már szépen felépitve"

És ami vitte a prímet ebben a körben :D Dombai Andris: "Ati! Lelkesen olvasom a blogot... Es most már meg kell kérdeznem, hogy a könyvkiadóval leszerződtél -e már??? --- Belőled tuti író lesz!"

Ezúton is üzenem hogy még nincs kiadó, de ha Te - aki ezt itt és most olvasod -  épp a kiadó embere vagy, és látsz bennem fantáziát, akkor ne habozz írni az atesy kukac atesy pont hu e-mail címre. :D

Nem tudom ti hallottátok-e már ezt a poénos dolgot, nekem új volt, a nevem ninja nyelven:
Rinshikamiarimemo Kachichikitaka. :D Mindenki összeállíthatja magának a saját ninja nevét a ninja ABC segítségével:

A=ka , B=zu , C=mi , D=te , E=ku , F=lu , G=ji , H=r , I=ki , J=zu , K=me , L=ta , M=rin , N=to , O=mo , P=no , Q=ke , R=shi , S=ari , T=chi , U=do , V=ru , W=me , X=na , Y=fu , Z=zi


Legyen a bejegyzés keretes szerkezetű, ezzel a 2 zenével zárjuk a mai napot :D




To be continued...