Erről gondoltam jó lesz egy külön bejegyzés, mert ugy mentünk fel, hogy fogalmunk nem volt a dolgokról, foszlányokat kivéve. Akit érdekel olvassa, akit nem, ugorjon. :D Marmint ne az Eiffelről le, hanem a következő bejegyzésre. :D [Forrás Wikipedia]
Az Eiffel-torony (ejtsd: ejfel-torony; franciául La Tour Eiffel, ejtsd/lá tuʀ ɛfɛl/) Párizs egyik jelképe, amely tervezőjéről, Gustave Eiffelmérnökről kapta a nevét. Az 1889. évi világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. A torony összmagassága 322 m, ebből maga a torony 300 m, rászerelve 22 m-re magasodik egy tévé-adóantenna. Első emelete 58, második emelete 116, a harmadik 276 m magasban van. [Szoval az emeleteket en kicsit elszamoztam magamban, nalam a lényeg a tetején volt, sebaj. :D] Négyzetalapú, 1,6 ha alapterületű, 10 100 tonna tömegű, 12 000 acéldarabból, csavarozással állították össze, átmeneti jelleggel. Évente kb. 10 tonna festék kell felülete karbantartásához. A legmagasabb épület volt a világon a New York-i Chrysler Building 1930-as felépítéséig (319 m).
Az 1880-as évek végére a világ számos építészét hajtotta a becsvágy, hogy egy monumentális, „ezer lábnál magasabb”tornyot építsenek, azonban számtalan technikai problémába ütköztek. A sedani vereség és Elzász-Lotaringia elvesztése után az újjászületett, de még gyenge francia köztársaságnak az 1789. évi forradalom 100. évfordulóján valami nagyszabású, dicsőítő emlékműre volt szüksége. Jules Ferry kormánya 1878-ban kezdett megszervezni egy nagy világkiállítást, melynek a megnyitását 1889. május 5-ére rögzítette.
Az építkezés 1887. január 28-án kezdődött el. Hatalmas tölcséreket vájtak, majd szárítottak ki a Mars-mezőn, hogy a kőművesek hozzákezdhessenek az oszlopok alapozásához. Telepítették a négy, új rendszerű hidraulikus emelőt – gyakorlatilag a munka minden fázisában feltaláltak valamit. A torony építésének terve azonban heves ellenkezést is kiváltott. Már az első csákányvágást követően, 1887 januárjában megjelent a „művészek tiltakozása” az építmény ellen, amelyet jelentős személyiségek írtak alá: "Nem bízunk a nagy emberekben” – mondta erre állítólag Eiffel.
Az építmény hihetetlen sebességgel épült: havonta 12 méterrel lett magasabb. Az építkezésen csak az elemek összeszerelése folyt, azok mindegyike a Levallois-Perret-i üzemben készült, és onnan szállították a helyszínre. A munkálatokat éjjel-nappal ellenőriző vállalkozónak az építkezés munkásainak zajos sztrájkjával is szembe kellett néznie, mivel a sajátságos körülmények között végzett munka bére nem tükrözte a vállalt veszély mértékét. Eiffel, akinek csak egy gondolat járt a fejében: határidőre elkészíteni a művet, elfogadta és megadta az annak idején túlzottan magasnak számító béreket. 1888. július 14-én elérték a második emeletet, 1889. március 31-én pedig befejezték a harmadikat. Az „elképesztő technikai vakmerőség, kiemelkedően gyors végrehajtás” (26 hónap) lehetővé tette, hogy két év elteltével felavathassák.
A határidőt betartó Eiffel a Becsületrend lovagja lett. Május 15-én a tornyot megnyitották a nagyközönség előtt, amely el volt ragadtatva nemcsak a kilátástól, de az „ultragyors” és teljesen újszerű hidraulikus felvonóktól is. (Ezeket azonban tíz év elteltével ki kellett cserélni. Az új, 2. emeletig üzemelő, korszerű lifteket, amelyek az 1980-as évek végéig üzemeltek, a Five-Lille vállalat magyar származású építészmérnöke, Korda Dezső tervezte.) A világkiállítás hat hónapja alatt a torony 2 millió látogatót fogadott. Ahhoz képest, hogy előzőleg milyen polemizálás folyt róla, elsöprő sikert aratott. Mindez nem számított: az 1889-es év meghozza Eiffel számára a diadalt, és a megdicsőülést, mind mérnökként, mind pedig vállalkozóként. Az építmény első három szintje a nyilvánosság előtt is nyitva áll, mert az első emeleten remek éttermet rendeztek be a Világkiállítás alatt, ami ez az első számú vendéglőnek számított Párizsban. A második szintet - 116 méter magasságban - tudományos kísérletek színhelyének szánták, ám később a Le Figaro szerkesztősége foglalta el. A harmadik emeletről pedig csodálatos kilátás nyílik Párizsra.
Gustave Eiffel építette egyébként Budapesten pedig a Nyugati pályaudvart, 1877-ben. Magyarországon még két építmény elkészítésében vett részt vállalata, a Margit-híd munkálataiban és a szegedi közúti híd építésében. 1923-ig élt.
A torony mindig is megosztotta a franciákat, sokan szeretik, de sokan kimondottan utálják: becenevei is ezt tükrözik – egyesek „Csúfság”-nak hívják, mások „Öreg Hölgy”-nek. Többször le akarták bontani, és felrobbantani. Kétszer is eladta egyszélhámos, 1925-ben Victor Lustig, ócskavasként. A második világháborúban a németek fegyvereket akartak belőle készíteni. Az Eiffel-torony sok megpróbáltatáson ment keresztül, de még ma is a világ egyik leghíresebb épületeként ismerjük. A híres torony 2007-ben A világ hét új csodája jelöltjeként is indult, bár végül nem került be közéjük.
