Délután az angoltanárrol kiderült, hogy azért nincs neki francia akcentusa, mert az USAból jött... Kérdezte ismét h nem beszél-e gyorsan, mondom nekem abszolút jó. Kiderült hogy volt BP-n októberben egy pár napot, és hogy ő ha külföldre megy szeret felkészülni az adott országból, most nem volt rá alkalma, mert "meglepetés-utazás" volt a dolog. Azt a szót azért tudta, hogy "magyar", bár kb ugy mondta ki, mintha azt mondan: "madiajar". :D a szandék a lényeg. Szünetben mondta is hogy őt nagyon érdekli a magyar történelem, meg akármi, tehát majd meséljek neki róla sokat. Órán volt egy nagyobb lélegzetvételű bemutatkozás (kiállva mind 10 perces beszéd), viszont csak 2 emberre maradt idő, én voltam a második. A "Mezőkovácsháza" szó ismét sikert aratott döbbenetre majd mosolyra fakasztott mindenkit. :)
Ami még ide kapcsolódik: ehhez az angol órához tartozik egy előadás pénteken, ami nekem ütközik a németórámmal. E-mailben kinyomoztam (ekkor a tanár azt mondta, hogy hogyne emlékezne rám, hisz én vagyok az első magyar tanítványa), hogy az nem kötelező, ha valaki TOEIC nyelvvizsgát akar, akkor célszerű rá járni, írtam a tanárnak, hogy nem feltétlen. (Ez még hétfőn volt.) Aztán azonban szerdán elkezdett rábeszélni, hogy ha nem is tudok járni, ő tud nekem pár feladatsort adni, vagy akármit ami kell, és szerinte menjek el, mert simán meg tudom jóra írni, nem is tudja milyen ujdonságot taníthat nekem majd ebben a kurzusban. (Ezt az alapján állapította meg, hogy ugye beszélgettünk már valamennyit). Mondtam én egybol, hogy tudom, mivel nem vagyok tisztában... Az mondjuk megállapítható, hogy a csoport angoltudásának színvonala nem verdesi a felhők alját...
Angolon ki kell tenni egy kis táblán a nevünket, hogy a tanár lássa, más kérdés h az enyémet már tudja :D:D Viszont az algériai srác, Mourad az továbbra is full jó arc volt, dumaltunk erről arról kevert francianémetangolul :) Ismeri az egyik mexikói arcot, ÉS leirattam vele a nevem arabul (a felső nyilvánvalóan a 2ből) :D
A google translator szerint: اتيلا
Csütörtökön tehát jelen állás szerint nincs órám. Viszont ha lenne is elmaradt volna, mert ma és holnap ilyen TDK konferencia szerű valami van: az előző félévben cégeknél/külföldön töltött projektmunkák bemutatása történik a francia diákok által, így nincs tanítás. Csodás :) Ezt én Rodolfóval egy gyrossal ünnepeltem meg csütörtök délután... :) Ma este meg lehet lesz valami buliféle... még majd kiderül. :)
Keddi történet, felháborodva tapasztaltam, hogy a Gilette borotvámba itt is aranyárban mérik a "pengét", így kiagyaltam, hogy veszek gagyi borotvát (10 db 0.44 euro), letesztelni hogy milyen, hát, tragikus; nomeg vettem egy "Mr Rasoir Triflex / Carre Homme" típusú csodát., ami csak 3.5 euro, 12 penge kerül bele fele annyiba, mint a gilettbe 4. Ez viszont tűrhető, szóval meg vagyok vele elégedve. :)
Ja, és Tristanról írtam, hogy művészkedik egy videóval, Paris by night címmmel, ebben segítettem neki, illetve 1-2 minimális dolgot elmondtam a videoszerkesztő programról, és ő csinálta meg. A video elkészült, vannak benne jo dolgok, dehát azért látszik hogy nem én szerkesztettem :D na meg hogy silány a nyersanyag. :D