2015. július 2., csütörtök

családi összejövetel, Cragside, Dunstanburgh2

Elérkezett hát június harmadik hétvégéje is, amikor ismét vendégeket fogadtunk Anglia észak-keleti szegletében: Anyu és a tesom, Andi érkeztek egy hétvégi látogatásra. Hála égnek nekik amsterdami átszállással Newcastlebe érkezö repjegyet sikerült venni, így a két óra leedsbe oda, majd 2 ora visszafel történö kocsikazas helyett péntek 16.45-re Newcastle repterére kellett kimenni.


Hogy ezzel a parkolojeggyel milyen rohadékok... Leedsben van egy parkolo, ahol egy orara ingyen be lehet allni, ha valaki meghaladja, akkor sulyos osszegeket fizet. Itt viszont? Az express pickup & dropoff (tehat ahol kidobni és felkapni lehet az utazokat) ugy mukodik, hogy 10 percig 1 font, fel oraig 3, 45 percig 4.5, utana pedig megkezdett orankent 6 font. Ez a 10 perces téma még viselheto is lenne... De olyan genyo modon van kialakitva a parkolo, hogy ha valaki csak behuppan, akkor is egy jo nagy sort kell vegigallni autoval a parkoloban, raadasul egy egyiranyu részen pofatlankodnak ki a rendesen sorban allok elé akik "sietnek". 

Anyuék elé úgy akartunk kiérni, hogy ott legyunk, amikor "nyilik az ajto" a reptéren, 35kor már behajtottunk a parkoloba, gép idoben leszallt, idoben elo is jottek, ha nem lett volna ez a "trukkos sorbanallas", akkor kb 40 perc alatt usztuk volna meg. Mennyi lett igy viszont? 46 => 4.5 font 46 perc parkolasért. Uh csokoltatom aki kitalálta a rendszert. Visszafelé már rutinosabban (pofátlanabbul) csinaltam a dolgot, megérkeztunk, gyors kiugrottak, taska ki, foto, be az autoba, és mar alltunk is be a sorba (ezuttal én is a szabalytalan iranyt valasztottam), meg is usztuk így egyutt 7 percbol (1 font).

No de kanyarodjunk vissza az esemenyekhez: Andival idén még nem, Anyuval pedig még jan első napjaiban találkoztam utoljara, ilyen még eddig nem is volt korábban, szóval örültünk egymásnak, mikor megérkeztek. Nem számítanak gyakorlott repülöknek, nomeg az angol tudásuk sincs tul kozel az anyanyelvi szinthez, de ennek ellenére megusztak problema nelkul az amsterdami atszallast :D Elmeny volt nekik az atszallos repules, ennek megfeleloen volt is miröl beszamolni mikor megérkeztek.


A reptérrol hazafelé elneztem az egyik korforgalom kihajtojat, igy NCL-tol eszakra levo Gosforthon keresztul érkeztunk meg a városba, aminek koszonhetoen észrevettuk egy szabadtéri vidámparkot, amirol akkor még semmit nem tudtam, ennek viszont még kesobb lesz szerepe a kovetkezo történetekben. Hazakocsikaztunk, Judit szokasahoz hiven elkészítette a vacsorát, megkajaltunk, beszelgettunk - nem mondom h megbeszeltuk ami elmaradt az elmult fél évben, mert folyamatosan mennek a skype hivasok :D, szoval inkabb a kozelmult dolgait targyaltuk; aztan zaraskeppen egy minimalis sétát tettunk a kornyéken, csak ugy szoktatás végett - en mar ekkor tudtam h ismét mindenki kellokepp ki fog faradni mire ennek a hétvégének vége lesz.

Szombaton - mondhatom mar szokasos - angol jellegu reggeli, bar anyuék annyira nem bab-pártiak, uh ezuttal az az osszetevo kimaradt, minden mas a korabbiakhoz hasonloan zajlott, majd olyan f10 magassagaban természetesen enyhe esozes kozepette ultunk be az autoba, és indultunk meg az elso allomasunk felé. Eloljaroban annyit, h anyuval azért nem lehet olyan tempot diktalni, mint amilyet korabban megszoktunk, ennek megfeleloen nem is terveztem tul sok mindent, annyit azert viszont igen, h ismét senki ne mondhassa azt, h nem faradt ki. Andi szombat reggel még futni ment, ekkor viszont nem tudta, hogy vasarnap reggel mar rendesen fog aludni ahhoz, hogy ne jojjon ra a korankeles és a reggeli futas. :D

1, Cragside house and gardens

Ez egy hatalmas, nemzeti park szeru birtok egy kulonleges "villával", a belepo nem volt kutya, Ł16.25 fejenkent. Lord William Armstrong tudosmérnokfeltaláló (1810-1900) otthona, a haz pedig a vilagon az elso epitmeny volt, melyet hidroelektromosság, azaz vizbol eloallitott elektromos energia látott el, szoval korában eléggé modernnek számított.



Az egész jo nagy része látogathato, korhuen be volt rendezve, egy olyan nem kastélynak hivott akárkastélyislehetne volt, amit már honapokkal ezelott kinéztem majd egy kesobbi kirandulasra.
A birtok amugy 10kor, a ház 11kor nyit, kb 11-re erhettunk a hazhoz, ami igencsak jol jott ki, tomegnyomor nelkul tudtuk végigjarni, mire vegigértunk rajta, mar erezheto volt a tumultus befelé irányban.


A kertrol annyit kell tudni, hogy varázslatos: mindenféle kulonleges novenyek egy hatalmas teruleten: autoval van egy 10+ km-es végigjarhato nagy kor, a birtokon szamos helyen parkolok, ahonnan mégtöbb irányban meg lehet indulni osvényeken turazgatni, vannak itt tavak, pikniklehetoség, kolykoknek labirindtus, meg minden: egy kigyerekes csalad egész napos programot is osszehozhat a birtokon, nem egy helyen lattunk ilyesmit a park teruletén.

Az ido hala az égnek jobbra fordult, és bar nem tuzott a szemunkbe a nap, legalabb nem aztunk folyamatosan.

 
 


Akit térképen is érdekel részletesebben az egész, az ide klikkelhet.

2, A napi második programunk ismét Alnwick volt :D raadasul nem utoljara, lassan igencsak ismerosok leszunk már itt: anyuékat kiraktuk a várnál, elláttam öket instrukciókkal, Judittal mi pedig ismét a városban nezelodtunk, ittunk egy kavét, ezekrol most bizonyitékok is vannak.

 Az a néni a kirakatban milyen kerdoen nezett mar be a Costába! :D


Mindekozben Alnwick várában

 Majd Alnwick utcáin
Az obeliszk tetejen levo oroszlan farkát nezzetek meg.... 


3, Harmadik programunkat korabban már erintettuk is, meg nem is: A Dunstanburgh várromhoz kocsikaztunk el, ahol (ha emlekszik vki a korabbi bejegyzesbol) korabban tettunk már egy "kellemes" sétát, a parkolotol kb 1.7-re, most viszont Andi és én a végsokig kitartottunk, mes még nyitvatartasi idoben odaértunk a romhoz, ahova ketten be is mentunk, ezidoalatt anyu és judit probaltak szelvedett zugot találni egy olyan tengerparton ahol ilyen nincs. A séta a korabbihoz hasonloan telt: birkák,  tehenek, es az altaluk termelt végtermékek sokasága kozott, tengerparti szélben. :)



Idáig még mentünk mind a négyen


A Ł4-be kerulo belepos varromot már csak ketten kozelitettuk meg
 

 A taj varazslatos

Lehet ezen vitatkozni, hogy egy ilyen rom ér-e ennyit, vagy sem, ebbe nem akarom most belemenni, nekem marhára tetszett. De hogy mentsem egy kicsit a helyzetet, ebben a romban ennyi pénzért legalabb az egyik "romtoronyban" ujjapitettek egy lepcsot, és egesz magasra fel lehet jutni, ahogy a két jobboldali képen is lathatjatok. Szoval kapunk vmit a penzunkért cserébe, legalabb egy jo kilátást ;) (Bar az siman a varfalrol sem olyan rossz azert). Ehhez hasonlot a többi romban nemigen tapasztaltam eddig...

 Pásztorlány terelgeti a partibirkákat


Mire végeztunk a sétagaloppal, ismét csak azt tudom mondani, durvaan kifaradt mindenki, de hosiesen birták a strapát.

Hova vezetett ezutan az utunk? Persze hogy a sokszor megjart Wetherspoon Quaysideba, azaz a pubba ahol szoktunk kajalni - lassan mar azt kell mondjam hogy mindig ha jon valaki latogatoba. Most sem tortént ez maskepp, kezd mar sok lenni ebbol a tipusu hamburgerbol. :D



Hazafele autozva azért lefotoztuk az eppen felhajtott Millennium hidat...

 


Jött vasárnap, reggeli a szoksásos rendszerben, utána pedig a Nr 1 kör, amit én mar többször megjartam, legutobb az Ákosékkal,  pont ugyanugy mentunk ahogy veluk, metro + emeletes busz kombinalva => Whitley Bay, utana pedig Tynemouth.



A buszon nemcsak wifi van, hanem epp még toltesi lehetoség is...
 
 

Tynemouth belvároskájárol már nemegyszer voltak képek, most találkoztunk Hummer limoval, nomeg a temploban levo bazarboltot sem hagyhattuk ki...



A korabbi Tynemouthos programokhoz képest az volt a kulonbség ezuttal, hogy sörözés helyett ebedelni ultunk le egy helyen, ahol a spanyolbol gyengen lopott, angol modra szokasosan fuszerezetlen semmitmondo tapasokat kaptam en, de azert nem mondom h rossz volt, mert fel voltam ra keszulve, h ilyen lesz.
 A mosdo mokás, a jobboldali barna sör pedig nem az NCL brown ale, de szintén egy helyi versenyzo

 Kulonleges asztaltarsasagom is akadt 


Arrol nemtudom irtam-e mar, h az angoloknak milyen jo kutyakultura van, tehat valami reeeeengeteg kutyat és kutyasetaltato embert latni mindenfele, raadasul jol meg vannak nevelve (a kutyakra gondolok, az emberek nem mindig :D), nem is tudom találkoztunk-e olyannal, h ket kutya nem birt magaval és egymasnak estek (ez is csak azt mutatja szamomra, h Angliaban van penzuk az embereknek a kutyakat neveltetni). Ebbol kifolyolag persze rengeteg etterem is van, ahol ki van rittyentve h szivesen varunk a kutyaddal egyutt: természetesen ez a spanyol hely is ilyen volt, ahol szerencsésen megkaptam magam mellé egy blökit, aki az ebedem 70%-ában szerintem már azzal is jol tudott lakni, hogy nez - azt ugyanis olyan intenzitassal tette. 20 cm-rol. Végig azt vártam h mikor ugrik fel az asztalra, de nem tett meg.


a parton neha kisutott
 

Egy vicces reklam

Hasonlokepp a korabbiakhoz NS=>SS utvonalon keresztul komppal majd metroval érkeztunk vissza NCLbe, ahol akkor már a Botanistba is beugrottunk (a fás hely, már volt).

lattunk nagy hajot a kis hajorol


Na hogy ott milyen balf.sz pultosok voltak megint... (A nemi hovatartozast és a kinezetet azt hagyjuk,)
- kerek egy ncl brown ale-t
- nincs
- valami hasonlo esetleg?
- varj megkérdezem a kollegam
... eltelik 3 perc, csaj lelep, jon a kollega
- figyelj az a brown ale olyan sz.r igyal inkabb mast
- mondom nem nekem kell, valami hasonlot csapoltat ajanljatok akkor
.. majd hoz (mar a csaj) egy fogalmamsincs milyen barna sört (uvegeset termeszetesen) - sebaj, ekkor még nem tudtam h szar, ramondtam h jol van
- buza sört ittam csapoltat multkor, az jo lesz masodiknak
- varj azt is megkérdezem
.. megint 3 perc mulva
- az sincs.
- helyette vmi?
termeszetesen ismét uveges buzasor... na joolvan mondom.... abbol kértem többet, aztan viszlat, nem kiserletezunk itt ezekkel...

Ez most visszaolvasva nem hangzott vmi nagy storynak, de ott agyf.szt kaptam, raadasul olyan flegmaban tolták, h elkepeszto. Aztan jott az a rész h Andinak nem kell a barna sör, igyam en... hurrá. :D Mindegy, a Botanist tetszett nekik belulrol.


A botanist stilusahoz nagyon passzolo kertiwc

Mire innen hazasétaltunk (2,3 km :D) ismét csak azt mondhatom h mindenki kifaradt. Igazabol mentunk egesz nap megint.


Hetfon bealdoztam egy nap szabadságot a shoppingolos program biztositasanak érdekeben, reggeli utan belibbentunk a varosba, leraktuk az autot, majd a Northumberland streeten levo 4 emeletes Primark aruhaz felé vettuk az irányt, elvégre az egy magyar szemmel nezve is olcso hely, mindenkinek tetszeni szokott, miért pont anyuék képeznék a kivételt.



A 4 emeletnek koszonhetoen viszonylag gyors korbenezessel is tobb mint 1 óra 15 percig tartott a dolog, most ugy voltam vele, h veszek en is 1-2 learazott 3 fontos polot, természetesen beleszaladtam olyanba is ami nem volt learazva, de ez mar csak akkor tunt fel, mikor otthon voltunk (jol megneztem a blokkot fizeteskor khm...)


A primark utan atpattyogtunk az intu Eldon Square-be, ez ugye a kozponti plazaja a varosnak, tettunk egy kort, vegulis csak azert h megnezzek milyen egy osszevissza plaza - errol mar nagyon rég akartam irni, lesz egy bevasarlos bejegyzes, abban lesz rola majd szo.

Mi jott ezutan? Termezsetesen jol megaztunk mire visszaértunk az autoig, de a tarsasagot meg kell dicserni, ugyanis percre pontosan akkorra sikerult fegyelmezetten visszaerkezni amikorra lejart a parkolojegy. :) Innen autoztunk a masik nagy plazakomplexumba, Angliaban a masodik legnagyobb, az intu MetroCenterbe... Errol is majd kesobb.


Az mindenesetre nekem eléggé furcsa volt, hogy eletemben eloszor voltam olyan szituacioban, hogy egy plazan belul en egy boltban nezelodok, anyu meg fogta magat, és leult kivul egy padra, mert mar elfaradt a sok csaszkalastol. :) Ha apu is itt lett volna, most uldogelhettek volna ott abban a 2 percben ketten! :D

 

Akartak volna még menni még nezelodni barhova, de energia az mar nem sok maradt... Uh a MetroCenterben lenyomtunk egy Nando's ebédet (mar volt a blogon - csirkés hely), mindenki mind a 27 ujjat megnyalta utana, majd szepen elszallingoztunk a reptér felé - mi van ha dugo van alapon, Ncl korul fel van turva az A1 autopalya bovitesek miatt, viszont megusztuk, igy _nagyon_ idobe kiertunk, legalabb volt egy kis piheno az utazoknak a gepreszallas elott.

 
"Mindenki kitalálta már?" 

A reptérre kiérkezes nem volt több, mint 15 perc, hazafele viszont majd 1 óraig tartott, de kozben legalabb ilyen es ehhez hasonlo gazdivaros fotokat tudtunk csinalni. :D


Nostehat eltelt ez a hétvége is, a dunstanburghi setat leszamolva azert redukalt mennyiségu setagalopp volt betervezve, de igy is epp elégséges szintet lottunk be, anyunak beletelt par napba hogy kipihenje ezt a rovid kis latogatást. Elmondasuk szerint tetszettek nekik a dolgok, az idovel pedig szerencséjuk volt, veluk sem aztunk ugy igazan meg egyszer sem. Kar h apu nem jott, nade majd a kov helyszinen levo izzadásra elore felkeszulhet. :D

Lassan kozeledik a vége ennek az Angliai periodusnak, elotte azonban még 1x hazaruccanok, tehát most nem fog eltelni fél év az ujabb találkozásig. ;)

Mi jutott még eszembe? Anyuekat eletemben eddig nem sokszor sikerult rabirni, hogy az aktiv pihenést valasszak kikapcsolodaskepp - azaz a strandon nyugvás helyett a kirandulos verziot. Mikor legutobb ilyenen voltunk, Parizsban 2011-ben, akkor is kapták tolem rendesen az "idegenvezetést" - na jo inkabb azt mondanam h diktaltam hogy merre mikor hova, stb, ez most sem volt maskepp... uh en orommel huztam be végre még1 strigulat a nemstrandos "kiruccanasok" listájára. :D


Aki pedig feltétlen késztetést érez h az osszes fotot vegigtekerje ami a témaba vag, az ide klikkeljen.