2015. augusztus 10., hétfő

az utolsó látogatók

Május elején volt egy olyan bejegyzés, hogy az első látogató. Az azota eltelt ido villamgyorsan elszaladt... Viszont mar szerintem említettem, hogy majus eleje óta ha jol emlékszem egyetlen egy olyan hétvége volt (augusztus 8-ig nezve), amelyiken nem voltak latogatoink, és nem is mentünk sehova kirándulni... Ez alaposan le tudja szívni az embert, ugy mikor jott valaki, akkor sem volt pihenes (de hat ezt visszamenoleg el is lehet olvasni), kb 1-2 ujjamon meg tudom szamolni, hogy hanyszor volt olyan, h itt volt valaki nalunk, és nem mentünk vele programozni.

Na de elég a nosztalgiából, csak oda akartam kilyukadni, hogy a fentieknek megfeleloen, betetozvén ezzel a 4 napos skot turaval (mely utan 1.5 hétig santitottam, és aggodva gondoltam ra, h mi lesz ebbol igy Tomorrowlanden), alaposan kidoglottunk, leeresztettunk. Az utolso vendégeink az utolso utáni pillanatban jelentkeztek be, az utolso utáni es egyetlen olyan hétvégére, amire nem terveztunk semmi durvát, a julius 11-esre. Judit barátnője, Eszter, és angol férje barátja, Gareth látogattak meg minket. Nekik már szerencséjuk volt, előre mondtuk, h nem fogunk zuzos progrmaot szervezni, mert kivagyunk, ok benne voltak a light varosnezesben, sorozesben, ez az amaz, tehat egy olyan nyugis 2 napot tartottunk, amilyet senki mással, raadasul J és E egyebkent is elég ritkan találkoznak, szoval nekik ez ilyen sokszöveges hétvége is volt (en Eszterrel pedig egyetlen egyszer tavaly nyaron a 360ˇbar teraszan, jaj milyen jo meleg is volt :D).

Pénteken megérkeztek, kimentünk eléjuk a vonathoz, Eszterre mar ugy raragadt a "How are you"-zás, hogy magyarul is azzal indított, hogy hogy vagy! :D:D Ami nem baj, csak elmosolyodtam. Péntek estére semmi zuzda nem volt tervezve, Judit ugye már professzionalisan suti a palacsintat, ennek megfeleloen megprobalkozott még1x vele,  volt 2 féle spagetti (bolognai jellegu, és rákos), meg minden, ami kell, szisszent a Newcastle Brown Ale (a welcome drink), a pálinka (utolso cseppek), és a végén még a vodka-szóda is, szigoruan citromével. :D


Amikor tulestunk a vacsoraprogramon, akkor megindultunk a Free Trade Innbe, tudjatok ez a legkozelebb eso pub, amit mar oly sokat emlegettem, ahonnan fasza kilatas van a varosra (legalabbis a teraszrol). Na itt aztan bent még kutyat is etettek, viszont megtudtuk Garethtől, h ez rendben van, atment a teszten, ez egy "proper english pub". :) Ittunk 1-2-t, aztan go home.

 Ebban a proper pubban a mosdo se kutya ahogy kinez :)

A szombati program ahogy mar elorevetitettem szinten nem volt huzos. Szokasos angol reggeli, végre kiprobaltuk az ujonnan beszerzett elektromos grillsutoooooot! :D Es ha megnezzuk h ki preferalja legjobban ha van bab, meg ilyen angolreggelis cuccok az osszes mindenki kozul, akinek volt, akkor az a Gareth... Hathiszen angol, na. :)


Reggeli utan beslattyogtunk a parton a varosba, nezelodtunk, fotozgattunk,


Atdzsaltunk a Millennium Bridge-n, amit akkor epp felhajtottak egy hajonak. (Amin rajta volt az egyik kollegam, dehat ez akkor nem tunt fel - csak utolag derult ki).


Apropo van az egeszrol videofelvételem, akit érdekel, az majd szol és annak megmutatom. :D Mire viszont a hid lehajtasa utan megérkeztunk a hajohoz - merthogy volt elore valtva jegyunk, addigra a nap is kisutott, csak hogy az ido is passzoljon G rovidgatyajahoz, es ne csak an angolságára lehessen fogni a dolgot. :D


Volt egy story, amin hatalmasat rohogtunk. A hajoallomashoz kozeledvén, (elore valtottam jegyet 4 fore neten) volt egy faszi, aki leengedte arra a "rampara" az embereket, akiknek rendben van a jegyuk. Szoval ez a foszer mar messzirol ramorditott (persze full idegenek vagyunk egymasnak), hogy "Oaááá táncsak nem Attila?" rohogtunk hogy de, mekkora perzidentként érkeztunk mar, hogy messzirol vagjak h en jovok, akkor itt nincs apellata mehetunk fel a hajora. :D A fazon elmondott valami storyt, hogy volt valami Attila nevu ismerose, aki valami cirkuszhoz tudott ingyenjegyeket nemtudomhova, nem igazan emlékszek mar, de vicces volt az egesz szitu - meg ha igy leirva nem is csattan akkorát, látni kellett volna a szitut.

Természetesen kifogutnk egy ilyen cserkészcsoportot is egy aranyos cserkésznénivel, aki anélkul is odafigyelt mikor fotoztam, hogy szolni kellett volna neki :D



Mi volt a tura utvonala? NCL belvarosa, mind a 7 híd, majd el a masik irányba, vegig a hazunk elott :D, és kicsit tovabb, majd vissza a kikotobe.

Felnyitottak nekunk a Millennium hidat, nem volt rest a kapitany atmenni alatta (ha mar ez volt a terv... :D)


A hajokazason 222 kep keszult olyan dolgokrol, amirol mar 6665 kepunk van legalabb, dehat ez most egy masik perspektiva volt. :)


 hajoval

hidakkal

A kirandulas egyik érdekes része volt a Dunston Staithes. Na hogy ez mi? Rohadtul nem figyeltem oda mikor mondta a hangosbemondo a hajon, es eleg nehezen birtam kikeresni is , h mi a franc.


A Tyne folyon levo, Europa legnagyobb fabol készult takolmanya, arra szolgalt, hogy a durhami banyakbol evente 5.5millió tonna szenet  tudjanak vonatokrol hajokra rakodni, amelyek aztan a szenet a brit szigetekre, és vilagszerte mindenhova szallitottak. 1893ban nyitottak meg, 1903ban bovitették, majd a szenbanyaszat hanyatlasaval a 20. szazad masodik feleben szukségtelenné vált a mukodtetése.

 
 
 A '80as években az allvanyzatot restauraltak (de nem ugy, h hasznalatba lehessen ismét helyezni, csak a szépség kedvéért), egy 1990-es fesztivalon az emberek még a tetejen is setalgathattak, viszont 2003ban egy tuz kovetkeztében egy fokkal jobban lerobbant a letesitmeny, így lett az egyik darabjabol egy kulonallo sziget. 2014ben indult egy ujabb restauralas elso, 450ezer fontos szakasza.  Na errol ennyit.


elso 4 hetem lakhelye a vízrol nezve

 
a hid mogotti toronyepulet, ahol majdnem laktam. :D

High level  bridge az elotérben


 Eloterben a kedvenc Wetherspoon :)

hatterben pedig Newcastle vára, a Castle Keep! Vele még nem sokszor találkozhattatok, de még fogtok! :)

 Jobbrol a Mariners Wharf

"Jéé, látom a házunkat!" :)

Chandler's Quay

Na ez a kép aztan abszolut nem adja vissza, amit lattunk: Lenyeg a lenyeg, nem is olyan messze a kecotol, a folyo partjan nyugati iranyban van egy Chandler's Quaynek hivott kis kikoto, ozon hajoval, 1-2 etteremmel, stb (ennek az egesznek 1ik sarkan van az a sarga epulet), hangulatos kis varosrész, sjnalom h csak ennyire a végén fedeztuk fel... Szerepelni fog meg kesobb, aggodalomra semmi ok.

Nemkevesen nyomatjak a jetski-t a Tyne folyon is

A hajokazas végeztével kajalos nezelodosre fogtuk a témát, eredetileg keso delutanra volt foglalasunk, na ezt elorehoztuk, és nyomultunk be a Las Iguanas nevu helyre ahol mexikoi(?) kajat ehet az ember. Hat mondanom sem kell, mekkora degeszre eves kovetkezett... Berendeltunk véletlnul altalunk joval kisebb adagnak gondolt cuccokat.

 
Errol a képrol kicsit lemaradtam

 Fajitas, nachos, meg ami még belelog a képbe

Eszter és Gareth szeretik, en meg nem kostoltam, de egy darabig nem is lesz a kedvencem a Churros...

 Es akkor már egy kép arrol, h itt hogy nezett ki a mosdo. :D

Marha jo volt. Miért orulok, h nem voltunk hamarabb? Mert igy allandoan ide akartunk volna menni kajalni, és ezt is jol meguntuk volna, mint a wetherspoont: igy ezt az alkalmat kovetoen mar csak +1x tettuk be a labunkat, tobbre nem maradt ido. :)

A napnak milyen érdekessége volt még, a Grey streetet motorshow volt folyamatban, ennek megfeleloen ffiember rengeteg érdekesseget lathatott, ebbol kiemelnék itt lent 1-2t, a tobbit a galeriaban találjatok.




Szambaztunk egy kicsit még a motorshow utan a varosban, a fo setaloutcan azaz a Northumberland streeten, majd mivel rajottunk h Eszter szereti a tengerparti tajakat, hazadzsaltunk, bepattantunk az autoba, és kizuztunk a mar oly sokszor emlegetett Whitley baybe. Akkor még azt hittem, utoljara latom a St Mary's Island-et ilyen kozelrol a foldon. :D Háh, azota mar tudom h nem igy lett, de ne szaladjunk ennyire elore! Fokakat mindenesetre megint láttunk, még ha nem is voltak olyan nagyon kozel, mint megszoktuk.


 

A Whitley bayben vegezve az utunk ismet a belvarosba vezetett, el akartuk vinni Eszteréket a Botanistba inni nehanyat, el is vittuk, de szombat leven olyan iszonyu tomeg volt, h nem birtuk sokaig (a botanisttal is találkozhatott mar nemegyszer, aki rendeszeresen vegigtekeri a bejegyzeseim).


Azert nem birtuk sokaig, mert hihetetlen tomeg volt (leven szombat este), hirtelen felindulasbol hazamentunk, és a szokasos Tyne bar vs Free Trade Inn pub kombinaciojaban toltottuk el az estét.



A Tyne barban ulve megtudtuk Garethtol, hogy a Free Trade Inn az sokkal properebb english pub. Sebaj. ;) A vasarnapi program annyira de annyira lightra lett tervezve, hogy nem terveztunk semmit! Keson keles, reggeli, dumaparty, lazazas, majd kivittuk eszteréket a vonathoz, 12/1 korul indultak, ha jol emlekszem (1 honap tavlatabol). 

Aztan fellegeleztunk! :D Nem azert mert gond lett volna, hogy voltak nalunk (megint :D), hanem mert tudtuk, h nincs tovabb az angol kirandulos hetvegekbol, a kovetkezot mar BPn és kornyékén fogjuk eltolteni... :) Ennek oromére elugrottunk a Primarkba, fel nem tudom idézni, h Judit éppen mit mire cserélt ki! :):) majd szepen hazamentunk, és hesszeltunk tovabb.

Ja, és hogy még1 dolgot emlitsek: Eszteréknek hala megoldodott az egyik legnagyobb problemank: hogyan vigyuk haza a piknikplédet és az uj, mar emlitett grillsutot :D Elvitték magukkal Londonba (ja merthogy mondtam, hogy ok ott laknak), tuti mar sutottek vele par jo steaket meg bacont :D:D:D, és Eszter azt igerte, hogy onnan majd pofonegyszeruen el tudja kuldeni Magyarorszagra oket. (Del Angliabol sokkal tobb csomagkuldesi lehetoség van Mo iranyaba, mint NCLbol. No ettol fuggetlenul azert remelem nem untak szét magukat nalunk ezen a hetvegen. :D

A hetvege kepei itt. (71 kép)