2011. április 20., szerda

Buszközlekedés

Talán ez az egyik legrégebben, és leghosszabban érlelt téma bennem, amiről már jóideje egy külön bejegyzésben akartam írni. 1-2szer utaltam már mindenfelé a (busz)közlekedés dolgaira, hogy milyen furcsaságokat vagy érdekességeket tapasztaltam itt-ott. :D Lássunk hát néhány egyéb észrevételt! :)

Első körben a jegy/bérlet. Az optymo 10 voyages az egy kartya, amit 10 utazasra lehet felhasznalni, "prepaid" azaz előre lehet megvenni 10 euroért. A másik az a bérletem, ezt kell érintgetni a buszra való felszálláskor egy konkrét helyre. Utolag szamlazzak ki a leutazott távot, 0,8euro/utazásos áron, és asszem 31 euro a max összeg. Tehát aki többet buszozik össze, annak is csak 31et kell fizetni. Nekunk nem jar semmi kedvezmeny, gimiseknek, nyugdíjasoknak, stb össze vissza kezdvezmények.





És akkor így néz ki ahova kell érinteni: a feher kör elé kell tartani a kártyát.

Általánosságban a buszozásról elmondható, hogy a sofőrök például nyomják a Bonjourt folyamatosan, mindig köszönnek, akár mi köszönünk előre, akár nem. Ha valaki rohan a busz utan, ami mar épp becsukta az ajtot és elindult, a buszos simán megáll, és akár a megállótól 3 m-re is beszállhat az utas... Utaztam már teljesen egyedul az egész buszon, és olyan is volt mikor a Leclercbe mentem ugyanahoz a sofőrhöz szálltam fel visszafelé. :D Vannak söfőrök akik nyugodtan nyomják, viszont a kedvencem az olyan mintha versenyezne, nála nincs olyan hogy "áá ez már  majdnem piros", ehelyett mindig létezik egy "ez még épp sárga" :D Csak úgy vereti a MAN-nak...

Az ellenőrökön (és a sofőrökön is) látszik, h nem a "legalja". Öltöny, ing, egyennyakkendő (a bérlet színeihez hasonló optymos). 2esével járnak, felszállnak, egy mobil leolvasóval nézegetik mindenkinek a bérletét. Amikor egyszer pont szálltam le, a 2 ellenőr meg fel, addig nem engedett leszallni, amig meg nem mutattam. Nem lehetett csak úgy "lesurranni".

Az is érdekes, amikor műszakváltás van: a busz egy akármelyik megállóban megáll, áll már v 2 perce, egyszercsak veszi a zakóját a sofőr, leszáll, megjelenik egy másik, és már mehetunk is tovabb. És ez nem mindig a végállomáson történik.

Az emberek mentalitásáról elmondható, hogy 1etlen 1szer láttam egy arcot aki a hatso ajton akart felszallni azaz nemfizetett utazast élvezni, de a sofőr utanaszolt, és leparancsolta a buszrol. A blicc ranezesre nem jellemző. A buszmegalloban van hogy köszönnek az emberek, mikor megérkezek.


Erről már tetem említést korábban: Adott helyeken a buszsáv nem azonos úttesten van az autók forgalmi sávjaival, így a busz ki tudja kerülni a dugót.

buszsáv2

buszsáv 3: ahol becsatlakozik.

Ezt már nagyon régen akartam fotózni, spéci körforgalom. Lehet látni, hogy behajtani tilos SAUF BUS, azaz a buszok középre behajthatnak, így nem kell "körbejárni". :) A többi aztó pedig szépen kerül körben.

Másik helyen hasonló körforgalom.

Igy van jelölve a "standard" buszsáv

És így van bekockázva, ha jobboldali bekötőút keresztez.

A strasbourgi vicces sofőrt meséltem, amikor 3 nyelvű mondattal szólt utánunk. :) Belfortban én szinte mindig csak a 3-as busszal jarok, amiből 4 féle van: É-D irányban szelik a várost, a végállomás előtt 2 felé ágaznak. Akit nagyon érdekel részletesen a buszhálózat:
Az én megállom a Techn' Hom1 / UTBM nél van (kék a 3as busz mentén), a Leclerc az a Multiplexe megálló. De pl a Sevenans campusa a sulinak ezen a térképen csak megálló szinten van rajta, a következőn viszont tenylegesen is, itt lehet realizalni, h miért van 20+ percre...:
(megallo neve Sevenans / Moval Terminus => itt a suli távolabbi campus)

A busz bemegy az autopalya alá is

Miért is ne menne? :D

Ezen a képen is látható a kockázás: a buszsáv forgalmas helyeken így van megjelölve


 Ez az utca egy érdekes hely: baloldalon 1 forgalmi sá, de csak buszoknak, középen gyalogosoknak járda, jobbról bicikliút, kétsávos



Na ez pedig az a cucc, ami garantálja, hogy itt csak buszok járjanak, ők a szélesebb nyomtávval át tudnak menni simán egy ilyen "gödör" felett, míg egy sima személyautó nem. Csapda annak aki ide keveredik.

Másik szögből.



Frissen festett bicikliút

És kereszteződés 

Az alábbi képen lehet látni a normál 3 szín alatt egy felkiáltójelet, és egy rombuszt, ami fogalmam sincs h mi, de kéken szokott villogni. :D 

 A lámpákon alul is van egy lámpa, a legelöl álló autó lehet hogy túlhalad a felső lámpának azon vonalán, ahonnan még látható, ezért mindenhol van egy kis másik lámpa, kicsit befordítva, ahogy a képen is láthato.

A közlekedési jelzőberendezések összehangolásáról elmondható, hogy busz szempontból egy rakás sz.r az optimalizáció ( vagy nincs is?! :D) A fenti lámpánél zöldet kap a busz, közvetlen a következőhöz mindig pirosra ér, ahonnan zöldet kapva a palyaudvarnal megint piros. És ez csak egy hely, elég sok helyen van elég szarul csinalva ez a dolog... Ezen a környéken még (mivel sétáló utca mellett van) hihetetlen idióta kolompolós hangot is ad ki folyamatsoan...

Nagyjából pontosan járnak, ha esik az eső, és délutan 3-6 között vagyunk, akkor viszont vége mindennek. A buszok teljesen véletlenszerűen jönnek és mennek... Kiszámíthatatlan. 

City de Lion, mindenhol 

Na kb ennyit egyelőre most a közlekedésről, és a buszokról. Még jó h metro nincs. :D