2011. április 25., hétfő

Vonat,Flåmsbahn,Hajó,Busz,Vonat. Ismét fjordok között elveszve.

A szombati nap folytatásaképpen Húsvét vasárnapján ismét a fjordoknak adtuk át magunkat, de most más perspektivából. Előzetes megbeszélésünk alapján vasárnap Dobi vitte ki az autót a reptérre leadni, poén: egy francia sráccal találkozott a reptéren, aki a barátnőjét kisérte ki éppen, és az első pár hétben magába volt fordulva, hogy itt senki nem beszél franciául. :D Dobi szerint (meg szerintem is), nem is baj, ráfért egy kis angoltanulás. :D Amugy kiderült, h a Röyksopp norvég zenekar. Emlékezzünk meg róluk egy 10 évnél is régebbi zenével indításképp, ami anno nagy kedvencem volt.




A bejegyzés címét magyaráznám először: utazási irodában előre befizetett fjordtúra: vonat – nosztalgiahegyivasút – hajó – busz – vonat eszközök használatával, ismét varázslatos tájakon. Reggel mikor megérkezett Dobi a reptérről 9 körül felkeltem, összeszedtem magam, bevillamosoztunk a vasúti pályaudvarra, (el)indult a mandula. Ár? 995 korona... (x35 tel adja ki a forintot, nem merem ismételni... mentésgünkre váljon, hogy csak a 2 normál vonatjegyet és egy nosztalgiavasut jegyet megvéve már 1200nál tartottunk volna, ha ez nem ilyen előre szervezett irodás, és akkor még hajo sincs, meg busz sem, meg semmi). És mivel ez ilyen irodás cucc volt, sok sok turista is jött a vonattal velünk. A szokásos német és kínai csoportok sem hianyozhattak.

A nap terve tehát, pontos km-eket most nem tudok mondani, mert vasutra és vízre a viamichelin nem tud tervezni, az biztos h autoval Bergen - Flam az 170 km és 2h43 perc lenne elvileg.

A nap terve időben:
10:28-as vonattal indultunk Bergenből, 12:20kor érkeztünk Myrdalba.
Myrdal igazából semmi más, csak egy vasúti átszállóhely.
Myrdalból indulás 13:00kor a nosztalgiavonattal, érkezés Flamba 13:51.
Flamban némi szabad program, 15:10kor hajóval továbbindulás, majd
Gudvangenbe érkezés 17:25kor, ahonnan tovább
Busszal 17:25kor, érkezés Vossba 18:20 (ez egy 13ezres település)
Vonat Voss => Bergen 19:20as indulás, 20:34es érkezés.
Utána még elmentünk Bergenben kajálni.

A szituáció ismét a tegnapihoz hasonló: a blogbejegyzés UTÁN hajrá a galériába tessék menni képeket nézni! :D

Ezen a napon az idő ismét teljesen jó volt, a rövidgatya a Flam vasút tetejét kivéve (ahol a zöld vonattal készültek a fotók) jó választásnak bizonyoult (jó a hajon sem volt melegünk), nem volt az hogy fáztunk, vagy bármi. Ismét nem voltunk mínusz fokos hegyekben, szerintem a leghidegebb megint nem volt kevesebb mint 8 fok. Viszont most nem autoval mentunk, igy nem vittem a madárlátta papucsot, és farmert, csak az volt nalunk, amit felvettunk, nameg persze a szendvicsek és az aranyárban mérhető norvég ásványvíz.


bergeni pályaudvar kívülről

belülről

hotdog vastagvirslivel 29 korona

konténerek mindenfelé, szakmai ártalom

Peppes Pizza akcio, ezt itt még nem értettük h mi, később lesz érdekes. A sikony 4 norvég plakátja.

Jegy a túrára1

Jegy a túrára2

Az első vonat belsejéről van pár kép a galériában, rendkívül nagy hely van a lábaknak, és mindent bemondanak angolul, norvégul, 50x kiírnak, a tájékoztatás a franciához mégcsak nem is mérhető. Az Oslo felé tartó vonattal mentünk Myrdalig.

A túrán amugy voltak németek – azok mindenhol ott vannak, mostmár biztos vagyok benne, ez nem csak egy legenda! J Voltak valami indiai félék, érdekes volt nézni a bőrszínüket, mindig odaálltak véletlen ahol fotózi akartunk, rengetegszer kellett várni rájuk. pl a köv képen is a Flambahn indulási helyénél…



Ezt a helyet hívjáj Myrdalnak, tiszta hó minden sifútó emberek hétvégi (és/vahy rendes???) házak, szétszort "tanyalvilag"... durva. Myrdal amugy egy 1908 óta létező 867 m magasan lévő megálló, anno az Osloi vonatrol valo aruszallitas megkönnyítésére (és a tengerrel való összekötés céljából) hozták létre. Lehet látni, hogy csuma havasok a hegyek a könryéken, pedig nem volt 0 fok... 8 könryéke!

A vasút lefelé Flambahn nevet kapott
20 km hosszu, 863 métert ereszkedik le, és a közlekeseknek: 15kV-os 16, 2/3-as Hz-es, max 40km/h-s sebességgel közlekedő gépcsoda, 20 alagúttal, melyeket annak idején kézi erővel vájtak a munkások. 8 megálló, 4 vízesés, 1 híd. Akit részeltesen rédekel a szitu, annak itt a link.

kívülről

belülről

ilyen TVn végig bemondva, hogy hol tartunk, mit kell tudni az adott részről ami most következik, angoul, németül, és norvégul.

Térkép részlet

És a KURIÓZUM, aminek nagyon megörültünk!!!!!! MAGYARNYELVEN IS! [Meg kell jegyezzem sz.rtam rá, hogy nem volt teljesen helyes magyaros a fordítás, örültem neki!!]

Megálló Kjosfossennél 




 Ez már lent Flamban a kikötőnél

Itt, a kikötőben kidzsaltunk a „dokk” végébe csinálni 1-2 fényképet, ahol egy srác és a barátnője próbálták épp magukat fényképezni. Én csak füleltem, hogy milyen beszéd ez, mintha francia lenne, Dobi meg pont mondta nekem, hogy nem érti miért nem kérnek meg. Az lett aztán hogy én szoltam oda neki franciául, hogy ha akarják csinálok én egy képet a gépükkel, amire kapásból ugrottak: megcsináltam, aztán annyit kérdeztem hogy franciák vagytok? Mondták hogy nem, belgák, ez eddig mind franciául ment, így megállapítottam hogy tuti van vmi hasonlóság a belga és a francia között is , ha már szomszédok :D:D:D (na jo ezt tudtam eddig is, de most realizáltam ténylegesen). De itt most nem mennék bele a nyelvcsaládok elemzésébe, ha nem baj. :D Angolul viszont tudtak, utana kiderült. (Annyit hogy thank you mar biztos.) A Srác később a hajon ugyanigy felkinalta hogy ha gondoljuk csinál egy fotot rolunk.

Itt még ami fontos volt a kikötőben, voltunk egy muzeumban, ami a flam vasut történetéről szólt, itt meg is írtam szépen a vendégkönyvbe (amiben találtunk magyar bejegyzést!!!) magyarul és angolul is, hogy életem első olyan elmenye, hogy nem Mo-n, messzeföldön magyarnyelvű prospektust kaptunk, ez örömöt okozott.




Még ugyanitt, a FLAM kikötőben mondom csak veszek már valami maradandó emléket, találtam egy szép is képeskönyvet norvégiáról Évszakok címmel (100Kr). Először a franciát fogtam meg, mondom így veszem meg, viszont aztan leesett, hogy mivel a norvég is tetszik, ki tudja mi lesz még később (hehe :D), megveszem norvég nyelven. :D (magyar ebből amugy nem volt). A másik dolog, amiért leszavaztam a franciát az az, hogy egyébként is sikerült szereznem egy francianyelvű sokoldalos fjordkatalogust, ha olvasgatni akarok franciaul valami ilyenről. :D

Tehát a kikötőzés és a muzeum után hajon folytattuk utunkat tovább az Aurlandsfjorden-en át.
A hajoból sok sok turista sirályokat etetett, érdekes volt lesni az 5 millio sirályt ami jött a hajo utan, lesz lmég majd video is rola később feltöltve. :D

Aurlandsfjorden

Aurlandsfjorden

Aurlandsfjorden

Aurlandsfjorden

Zászló

Aurlandsfjorden

Gudvangen, innen mentunk tovabb busszal, jellegzetes fuvel borított hazteto. :D

Voss

A táj ahol buszoztunk nagyrészt kisebb falvakból állt, (altalanossagban figyeltem meg, hogy rengeteg „tanya” van szétszórva a dimbesdombos vidékeken), itt kérdeztem meg a buszsofőrt – ugye egyaltalan nem volt meglepő h tud angolul – hogy mi a franccal foglalkoznak itt az emberek, azt mondta egyszerűen, hogy ez a farmerek vidéke… A busz is amugy sehol nem ment 90nel tartotta végig rendesen a megengedettet, és amikor kissrácok játszottak az út mellett nem azt mutatták a söfőrnek nemzetközi kézjellel hogy kapja be, hanem szimplán integettek vigyorogva, a chaffeur (sofőr) meg vissza. 

Voss


Vossban lattunk egy mozit, 100 kr volt a mozijegy. Ez a pálayaudvar.A képen Dobberman. :D


bergeni pályaudvar belülről este

egy bergeni tűzoltoauto kuriozum magyar szemnek

Este 20:34kor érkeztunk vissza Vossból a vonattal Bergenbe, utunk kajálni vezetett a Peppes nevű pizzériába, aminek előre hallottam már a hírét az árról és az ízekről. A pizza nagyon jó volt, de ennyiért… Alapesetben (ahogy az étlapon is látszik)

"négyzetekre" szeletelve hozták ki...


egy normál pizza 180-215 korona, ez ugye ~7000 forint, na itt volt valami akció 26.-ig, így CSAK 315 koronát fizettünk (ez volt az akcio amit nem értettünk a reklámplakátról) egy nagy pizzáért amit befeleztünk + 2x0,8 l pepsiért… Finom volt te tényleg, de lélekben fájva nyeltem a falatokat… Ami viszont érdekesség: December végén vettem meg az aktuális telefonom / igazából fényképezőgépnek is beillik a 12 megapixeles Carl Zeiss lencsével és a Xenon vakuval, de tényeg, narancssárga kiszerelésben. Nem sokat láttam belőle sehol az utcán, egyik színből sem, 4 honapnak kellett eltelni, még láttam egy narancssárgát, itt a Peppesben egy arc ilyennel fotózgatta a vacsorázó familyt. Elmosolyodtam rajta, hogy ezek szerint csak nem én vagyok az egyetlen, aki ilyet ilyen színben meg mert venni. :D

A Peppesbe amugy 20:52kor még világosban mentünk be, a pizzát 21:27ben hozták ki, ez akkor és ott már sötétnek volt érzékelhető... Ennek még később lesz szerepe. Kaja után hazafelé menet este esett par csepp eső, ezek voltak az első cseppek amik elkaptak, miota megérkeztem Norvégiába...

Hétfőn ismét Bergen-városnézés program következett, Dobi azt mondta, h nincs is itt már olyan sok látnivaló, hát én olyan utvonalat agyaltam ki másnapi gyalogturankra, h még ő is meglepődött.... :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése