2011. március 27., vasárnap

A 7. hét eseményei

Hétfőn a menzán kajáltam. Pakoltam magamnak egy joghurtot, meg valami süteményfélét, a kasszánál a néni valami számomra érthetetlenül közölt valamit. Azt gondoltam, hogy csak 1-ik van benne a 2ből a 3 euros árban, így viszem vissza. Erre jön utánam egy srác, mondja angolul, h azt mondta a nő, hogy még valamit hozhatok ha akarok, szoval 3 cuccot lehet a kaja mellé csaklizni. A szitu ekkor már vicces volt, mondom elég lesz nekem ennyi, erre egy másik srác meg betolta angolul, h akkor legközelebb add nekem... :) A kaja amúgy egy nagy adag sültkrumpli volt, és 2 füstlivirsli méretű sültkolbász-szerű valami. Nem túl horror méretű adag.

A hétfő délutáni orán gondban voltunk egy kicsit az UTP kábel dugdosással (most akkor mit és hova és mi is a feladat tulajdonképpen). Odajött az 1ik tanárarc, közölte, hogy oké, szétszedjük, és nulláról összerakjuk az egészet. D'accord? oké. Erre mit mondott? Előtte azonban kimegyek dohányozni. A "smoke" szót viszont nem tudta angolul, így ezt a két ujjával mutatta... Röhögtünk utána rendesen.

Kedden este voltunk korizni, töredék ember nem volt, 3 eurot kellett fizetni (először ingyenes volt, mert szervezett egyetemi sokfős rendezvény volt), 21-23-ig van nyitva ilyenkor. Elsőre jobban élveztem, az a helyzet. Normálisan megállni csak ritkán sikerült, takartam is egy nagyot mert Tristan lerántott.

Szerdán angol TP-n (ez a kisebb csoport) kimentünk az udvarra, és a füben ülve ment a duma. Mourad (algériai arc) és én voltunk az állandó kérdezőemberek (amikor valaki mondjuk a bemutatkozó dolgait mondta), de olyan szinten, hogy folyamatosan egyszerre akartunk megszólalni, kérdeztünk hülyeségeket, meg értelmes dolgokat is. Ez szintén elég poénos szituáció volt, mert a csoportban van aki meg van kukuva és meg sem akar szólalni..., a tanár meg őket cseszteti folyton... Ugyanezen az órán van egy csaj Togoból (az az igazán sötét fajta (bőrszínű!!) néger :D), ő volt az utolsó, aki "bemutatkozott". A végén azt mondta, hogy szabadidejében énekel. Összenéztünk furcsán a hallgatóságban, a csajnak olyan beszédhangja van hogy még akkor is őt érteném a legkevésbé, ha ő beszélne a legjobban. Adódott a kérdés: tudnál énekelni egy kicsit? Nekiállt énekelni, rohadtul meglepődtem. Nem tudom megitélni hogy Megasztárnak jó lenne vagy nem, de tök jó volt, nem is gondoltam volna hogy ilyen hangja van éneklés közben. Mint aki a tvből jött ki. Komolyan. Még meg is tapsoltuk! :D

Ezután mikor felmentünk a terembe a TD-re (ez a nagyobb csoport), Alessandro nevű francia srác magyarzázott folyamatosan, a tanár rászült, hogy "Could you stop this ...?" (abba tudnád hagyni), ő viszont nem értette a kérdést, és azt válaszolta rá, hogy "No" :D:D Ott és akkor ez is nagy röhögést idézett elő. Aztán a tanár (aki szintén röhögött) persze elismételte megint, akkor már mondta a srác, hogy oké persze. :D

A nehezen beinduló sulival az volt a baj, h esténként egyre később feküdtem le aludni, reggel egyre nehezebb volt felkelni (már amikor fel kellett.) Ezt egy huszáros vágással próbáltam normalizálni: kedd este hajnalig/szinte már reggelig fent voltam (mindig van mit csinálni... de tényleg:D), szerdán reggel 4 óra alvás után mentem be reggel 10re. Olyan álmos voltam, hogy majdnem lefordultam a székről. Egész nap, talán csak a szabadlevegős angolórán nem éreztem magam sz.rul. :) Na este mentem is aludni 11kor, másnap reggel (csüt) pedig 8ra kellett mennem. Hihetetlen furcsa volt úgy felkelni fél 8kor, hogy ki birom nyitni normálisan a szemem! :D Egy darab órám van csak csütön, 10ig.

Ezek után rengeteg mindent sikerült elintézni, posta, bolt, mentem Sevenansba a német jegyzetet megvenni (azt csak ott lehet) (Részletek itt), stb. Előző este elhagytam a melegítőfelsőm, azért is elmentem, BDS kártyát is próbáltam intézni (utóbbi 2ről később.) Amikor minden sürgős dologgal végeztem, akkor volt délutan 1-2, furcsa volt, hogy volt előtte nap amikor ekkor keltem fel, most meg mennyi mindenen túl vagyok! :) Ez a koncepció úgy folytatódott, hogy 12-1 között lefeküdtem csütörtökön és pénteken is, pénteken direkt felkeltem fél10kor, szombaton pedig Strasbourgba mentünk, így (6:20kor) (erről lesz bejegyzés hamarosan). Ezeknek köszönhetően gond nélkül aludtam el szombat este fél 11kor! :), és keltem fel vasárnap reggel 3/4 7kor, na de erről is később, ne szaladjunk ennyire előre. :D

Szerda este volt a Soirée Parrainage Party, a "La Foyer"-ben. A foyer az azt jelenti, hogy tűzfészek, ez az egyetemi "klub"(?), itt a Belfort campusnál, a mi kolinkkal egy épületben, az ablakomból látom hogy mekkora a buli.(Jómultkor vasárnap reggel 9kor is félmesztelenül pogoztak hosszuhaju részeg arcok nyitott ablaknál üvöltve, jó volt hallgatni! :D) A Parrainage Party pedig azt jelentette, hogy Godfather azaz keresztapa party, ezt  a Welcome Club szervezte a külföldi diákoknak - és természetesen az ittenieknek is. Az volt a lényeg, hogy aki szerez magának külföldi diák egy francia diákot "keresztapának", és együtt jelentkeznek, azok kapnak - (ez csak ott és akkor derült ki) 1-1 palacsintán, amit ott helyben sütöttek. Na itt a Foyerben amugy van minden, üvöltő zene, csocsó, karaoke - pontokra, biliárd, és egyéb tevékenységek is, nameg persze mindenki vedel(t) - napközben lehet szendvicset meg ilyen egyszerűbb kajákat is venni (állítólag). Érkezéskor volt mindenféle chips, ropi, valami kolbász (amire azt mondták hogy ez nagyon francia, de eléggé hasonló a pick szalámihoz), üdítő, welcome drink, meg minden. Képek:





Érdekes elfolgaltság volt egy nem jenga, de fabizb.szokból épített "torony", amelyet másodjára sikerült a pafonig építeni az illetékeseknek:

Majd lerombolni :D

Amiről nincs fotó, de később még feltétlen fogok egyet csinálni róla: A pult előtt álvva célba lehet dobni a söröskupakunkat. A cél fent van a bár mögötti falon egy cocacolas hűtő tetején: Egy hóemberrt formázó dekiráció, hasán mellkasán négyzet alakú nyilással. Hasán pedig "átlátszó" (látható a tartalom, ami benne van). Ezek mellé párosul egy strobi és egy számláló: Amikor valaki bedob egy kupakot, vagy bármit, akkor hangot ad ki, villan :D és a digitális számláló ugrik egyet. Hol máshol lenne ilyen, ha nem egy műszaki egyetemen... Eszement poénos... :D (A számláló ezer x száznál állt szerdán...)

Ami még érdekesség volt: odajön hozzám 2 gyerek: aszondják gyenge angollal: Te magyar vagy? mondom ja, de honnan tudjátok? Mutatnak egy masik srácra, akivel előttem dumáltak: Kiderült, hogy ők 2en a BME-re jönnek Erasmusra ősszel.... :) Na vagy 1.5 órán keresztül 90%ban csak én meséltem nekik mindenről.... :D Amikor mondtam h mennyi pesten az albérlet, nem szimplán örültek, hanem egyenesen FELCSILLANT a szemük, és ujjongtak... Mondtam nekik ha akármi van, én szívesen segítek majd, csak szóljanak. Jó arcoknak tűntek egyébként. :D

A karaoke-nél ez a zene ragadt rám: :D

Szerda este mikor már az ágyamban feküdtem, rájöttem, hogy basszus otthagytam a Foyerban a pulcsimat. Nem evett meg a fene h felkeljek, így fekve maradtam, mondom olyan félreeső helyre tettem, hogy csak meglesz.

Csütörtökön nagy dózisban kellett franciául intézkednem, és utólagos megitélés szerint jól is sikerültek a dolgok, mégha nem is fogtam fel mindent, összefoglalom a tapasztalatokat aznapról. Futottam a busz után, nem tudtam h jóra szálltam-e, belül nem írja ki, hogy mi a végállómás (2 féle 3as busz van van és nem mindegy hogy melyikre szállunk). A sofőrhöz odamentem megkérdezni, hogy mi a pálya, hova megyünk, és ő érthetően válaszolt is! :) Apró dolog volt, de örültem.  A fénymásolóban (Reprographie), meg kellett venni a kártyát, elmagyarázták hogy működik, és a jegyzetet is megvenni, stb, gond nem volt, Pipa! :) Postára mentem a PvD pólóért, ott is rendben mentek a dolgok, bár amikor kb azt mondhatta a nő, hogy "nagyon szívesen" de valami spéci formulával, akkor csak lestem, ő meg mosolygott, gondolom 50000%-ban levehető volt, hogy külföldi vagyok, de erőőőőőőőőőtetem a franciát, látszott hogy azért vigyorok, mert tetszik neki. :D Sőt, mentem reggel a pulcsimért: az egyik ülőgarnitúrán kb 20 felső között ott volt, ekkor realizáltam, hogy ugy tűnik nem csak én hagytam ott... :D A buszon ülve megdobogtatta a szívem, hogy láttam száguldani egy telefonomszínű (narancssárga) Kawa Z1000-et a buszról. Dejó hangja is volt. Mennék már motorozni egyet! (A ringen mosthétvégén indul(t) elvileg a szezon.) Nem kapcsolódik szorosan ide, de azt is kiderítettem, hogy a Leclercben a legolcsóbb melegszendvicsszütő 29 euro! :D

Az utcán sétálva ilyen poénos dolgokat láthat az ember (koli ablakában): :D



Van egy olyan hely, h BDS iroda, ez az egyetemi "sportcucc". Lehet venni 18 euroért egy kártyát, amivel mindent lehet ingyen csinálni (pl a kedd esténkénti kori ingyen van), meg egy csomó mindent. Ezt akartam intézni, odamentem az irodába, elkezdtem franciául mondani mit akarok, a gyerek kínálta fel, hogy angolul? :D az más kérdés h ezek után én adtama szájába az angol szavakat. A kártyához kell sportorvosi papír. Mondom oké, hol van? Hát hogy ő nem tudja. Gratulálok. Akkor mi lesz? Adjam meg az e-mail címem, és elküldi, aztan a kitöltött papírral jöjjek majd vissza. Jött is du a mail, egy cím, egy telefonszám, egy név, és a kövekető szöveg (franciául): Elvileg ő az orvos, a telefonszám az jó, a címben nem vagyok biztos, a rendelési időt nem tudom... Hát az első gondolatom az volt, h "b.szd meg"! :D:D De komolyan. Aztan lehutottem magam, és visszaírtam, h mivel telefonon esélytelen vagyok, hívják már fel ugyan, aztán kérdezzék meg... Azota is várom a választ, de semmi.... Mehetek be megint személyesen.

Délután nagynagy vonatjegy-vásárt tartottunk, a mexekkel vettünk Strasbourgba vonatjegyet, meg nekem még volt pár elintéznivalóm, erről is később egy kicsit, nem egyszerű itt a vonattéma... Ehhez egy kis info:

Visszakanyarodva csütörtökre... Van egy 12-25 kártya (később magyarázom hogy mi ez), azt megvettük már múlt héten valamikor. Ez kell a vonatjegyhez, hogy olcsóbb legyen. Rodolfóhoz 5kor átmentem csütön du, hogy elmegyünk jegyet venni. Mikor odaértem, akkor jutott eszembe, h nem hoztam ezt a rohadt kártyát!  Mondom neki szerintem lehet nem is kell vásárláskor, csak a vonaton kéri a kaller. Neeem nemm, tuti h kelleni fog.. Na mondom akkor visszamegyek érte. Eközben tuduk meg (teleonon) h Ana is akar jönni jegyetvenni. Megbeszéltük vele, hogy én akkor megyek a jegyemért, és mikor ideér az ÉN kolimhoz (tőlem Rodolfó egyirányban van a vonatállomással, A pedig nálam messzebb lakik Rtól), akkor becsenget, v kopog, kimegyek, és együnk együtt, megvárom. Erre mi lett? 40 percet ültem itt, az okosnak annyi esze nem volt, hogy melyik az én szobám (már megmutattam nekik pedig), becsengetni béna volt, amikor meg bejutott, akkor nem volt gógyi ahhoz h akár a postaládáról lenézze h melyik a szobám. F.sza! Húú de ideges voltam.. Mert már tudtam előre h ez lesz, de mondom ha mégsincs így, akkor meg megszívatom, ezért maradtam veszteg itthon...Aztán egyszercsak rámcsörög R hogy A már itt van (nála).... húúúú........ :D

Pénteken a Sevenansban lévő menzán kajáltam, valami csirkeszártyféle fenetudja milyen menü volt. Fél2kor érkezve már csak ez az 1féle kaja várt, és 2 féle joghurt: a Fromage Frais-en jót röhögtem, mondom mi ez, sajthurt?!?! :D Ja, és a majonéznek mustáros beütése van. Talán dijoni az is?! :D


Pénteken a németóra után elkezdtem egy francia sráccal dumálni, nagyrészt angolul, néha franciául keverve... Volt szó mindenről ,ismét jött valaki akinek el kellet tmagyarázni, h a magyar nem hasonlít a németre, de semmi más nyelvre sem túlzottan Európában... :D

Szombaton elmentünk Strasbourgba ahogy említettem, ez egy külön bejegyzés lesz hamarosan.

Vasárnap (ahogy írtam is már) 7 előtt keltem, hogy megnézzem az F1 idénnyitót. Mivel este nem volt netem, meg hulla is voltam, nem tudtam megnézni, hogy hánykor lesz. 7kor felkelve sajnálattal tapasztaltam, h a francia Eurosport neten csak 10től adja felvételről. Próbáltam visszaaludni, 3/4óráig erőltettem, nem ment. Ezek után felkeltem végleg.

Valamilyen furcsa oknál fogva valami szétszerelt állványzat került a "kertembe". :D (eső szakadt de nem látszik a képeken..., a baloldali épületrész a Foyer!!)



FB-t csak óvatosan nyitottam meg, indexet abszolut nem, én mondom az F1en izgulni akarok. Los Csabi viszont kommentelt. Mondom nem nyitom meg, nehogy megtudjam mi van az F1ben. Aztan mondom mégis... beleolvastam az elejébe, aztan gyors eltakartam, mikor rajöttem hogy F1ről van szó (Magyar Holland 0-4 témában), de már pont elolvastam azt, amiből tudtam következtetni egy számomra lényeges faktorra, így nem is volt annyira izgalmas az amugy egyébként sem túl érdekes verseny... :D A mondat: "Majd írok e-mailt, ígértem is ugye! Amíg odaértünk, addig jó volt minden. Aztán a 9. perctől meg... De most az F1 állását elnézve, ott sem virágosabb a helyzet (Májkölék háza tájára gondolok... :) )..." Ugye mi csabival azt várjuk h Schumacher reneszánszát élje végre, aztán harcban legyen... hát azota megnéztem a futamot, nem így sikerült. :)



Az F1 közvetítés közben megtudtam, hogy a franciáknak csekély 995 euroért lehet norvégiába menni "nyaralni" - szinte ingyen van! :D Van egy tök jó reklám: egy nőnek nyomja az egyik (mint otthon a Penny vagy Lidl) áruházban egy riporter, hogy tudta-e ezt vagy azt, hadar mint az állat. Az alany mindig megáll, csóválja a fejét. A 4. francia hadarás után megszólal: "Sorry, i can't speak French" :D :D :D

És akkor ráadásképpen itt egy mentőautó Belfortból: :D:D (kulcs benne ablak lent, motor jar)



És egy tűzoltóautó Strasbourgból: :D:D