2011. március 29., kedd

SNCF

Az SNCF (Société nationale des chemins de fer français) Franciaország nemzeti vasúttársasága.


Egy kis info a wikipédiáról előszor...
Az SNCF 1938. január 1-jén alakult meg öt nagy francia vasúttársaság államosításával. A francia állam 51%-os tulajdonjogot szerzett az újonnan létrehozott vállalatban. A második világháborúban a Vichy-kormány és a náci Németország kötelezte az SNCF-et a zsidó lakosság deportálására a drancyi internáló táborba, ahonnan koncentrációs táborokba szállították őket (a vasúttársaságot azóta többször perbe fogták világháborús szerepe miatt). Az 1970-es években az SNCF elindította aTGV nagysebességű vasút tervezését, 1981-ben pedig már meg is megnyitották az első járatot Párizs és Lyon között. A TGV technológiát azóta több európai országban és Dél-Koreában is felhasználták. 1990-es évektől az SNCF megkezdte a vasúti kocsik eladását regionális cégeknek a rövid- és középtávú utazások egyszerűsítése érdekében, létrehozva a Transport express régional márkanevet. 2006-ban Jacques Chirac akkori francia elnök újévi beszédében ígéretet tett arra, hogy 2026-ra egyetlen SNCF- vagy RATP-vonatot sem fosszilis tüzelőanyagok fognak hajtani. Ez a kijelentés tovább erősítette Franciaország kötődését az atomenergiához; az SNCF szerelvények energiaszükségletének nagy részét már ma is atomerőművek állítják elő.

A járatokon ezt vagy valami nagyon hasonlót elég gyakran hallani:

Az SNCF több mint 900 millió utast szállít évente. A társaság naponta 13.400 vonatot közlekedtet, a vállalat fenntartható fejlődést szolgáló, szigorú követelményrendszerét betartva. Ezen vonatok között találhatók a TGV, Eurostar és Thalys márkanevű nagysebességű vonatok, a Párizst és 10 millió lakosát körülvevő Ile-de-France régiót kiszolgáló Transilien elővárosi vonathálózat, az egész Franciaországot lefedő Corail Téoz, Corail Intercités és TER Intercity vonatok, valamint az SNCF naponta 300.000 tonna árut szállító tehervonatai. Az SNCF 169.000 fő alkalmazottal Franciaország vezető munkaadója. Az SNCF 400, Alstom által épített TGV vasúti járművel rendelkezik. Ezáltal az SNCF számára lehetővé válik, hogy naponta több mint 650 TGV TM vonatot közlekedtessen a francia vasútvonalakon. Nagyon kevés vasúttársaság rendelkezik hasonló szakértelemmel a nagyon nagy sebességű vasúti forgalom terén, amely az új technológiák folyamatos fejlesztésének és az elmúlt 26 év tapasztalatának köszönhető. A vasúttársaság TGV-je számos gyorsasági rekordot döntött meg, legutóbb 2007. április 3-án, amikor a legújabb TGV V150-es elérte az 574,8 km/h-s sebességet.



Itt ott említettem már korábban a vonatokat, TGV, TGV-videó.... Aki esetleg most kapcsolódik be :D annak álljon itt a Lyon és Marseille között készített felvételem a TGVről. 


Ennek a bejegyzésnek az apropója viszont az volt, hogy itt Fro.-ban jegyet venni nem valami egyszerű. Illetve megvenni egyszerű, de 0-ról kihámozni 2 hónap kellett, hogy tisztában legyek a dolgok nagyrészével... Ebben persze legfőképpen az játszik közre, hogy a vonatjegyvásárláshoz szükséges teljes szókincs nélkül azért nem egyszerű. Először januárban kezdtem nézegetni az SNCF weboldalát, amikor kezdtem agyalni, hogy hogyan is kellene majd összehozni a dolgokat síelés után.

Jegyet töbféleképpen lehet venni, nyilván interneten tájékozódik az ember, és több dolgot tehet: megveszi, kifizeti kártyával, és legkésőbb 5 nappal utazás előttig a posta kihozza (ha kihozza :D). Lehet fizetés után 2 másik variációt is: az állomáson a pénztárban vesszük át, vagy egy jegyautomatából vesszük ki. Fizetés nélkül is el lehet "rakatni" egy hétre(?), és itt is 2 opció választható: automatában vesszük majd ki - ezesetben bankkártyával kell ott fizetnünk, vagy a jegypénztárnál. (Érdekes hogy a jegyautomata tud  a francia mellett angoul, spanyolul, olaszul, németul, meg még ki tudja hány nyelven. Magyarul persze nem :D) Én azt a koncepciót követtem eddig mindig, hogy neten kinézem mi van, aztán az állomáson szépen megveszem a rendes pénztárban. Ez a legbonyolultabb, viszont a legkevésbé rizikós megoldás.

voyages-sncf.com

A honlapot ha angolra megpróbáljuk átváltani, akkor átugrik a Eurorails oldalra, ahol ha kiválasztjuk hogy Fro.-t, visszajutunk ide... :D Az meg milyen már, hogy mikor regisztráltam, akkor nem azt irjak, hoyg e-mail, vagy barmi hasonlót, hanem azt, hogy "electronique addresse"... hihetetlen. :) Példánk alapjául szolgáljon egy átlagos május 18.-ra tervezett, fiktív Belfort > Párizs vonatjegyvásárlás. 

Elöljáróban egy kis magyarázat. Tapasztalataim szerint kb 4féle vonatjegyet lehet venni (speciális esetre most nem térek ki, hogy mondjuk mi van a nyugdíjaskedvezménnyel, csak azokról lesz szó ami mondjuk nekem szóbajöhet.)

1, normál teljesárú vonatjegy
2, 12-25 év között 25%-os kedvezmény
3, ha van egy (korábban már említett) "carte12-25"-öm, akkor a kedvezmény 60-25% között változik vonattól és időponttól függően
4, lehet kapni promóciós jegyeket kártyától függetlenül korlátozott darabszámban jóelőre áron alul, ha az utazás tervezhető... ez az ugynevezett Prem's

Ezekkel én első vonatutam előtt nem voltam tisztában, ami kár, mert már nyerhettem volna a dolgokon jópár eurot. A 12-25ös kártya azt jelenti, hogy 1 évre váltható, 49 euroért, és a 12-25 év közötti egyéneknek a fenti 60-25% közötti kedvezményt biztosítja. Mértéke vonat- és időpontfüggő.



A kártya érdekessége, hogy az eurorailses egyezmények alapján ezzek a kártyával egy halom másik Eus országban (pl otthon) 25% kedvezményt lehet kapni. A máv-start kártya nagyon hasonló: 26 éven alul 16ezer forint, ha nincs az embernek diákja, akkor 50% kedvezményt ad, és egy halom külföldi országban 25%-ot. Más kérdés hogy otthon az 50%kkal mennyibe kerül a vonatjegy, meg itt mennyibe kerül az 50%-kal. Ja, és itt nincs olyan, hogy "diákjegy". Az alábbi 2 képen látszik, hogy a kedvezmény a 12-25 kártyával az igénybevett vonatoktól is függ:



Itt a vonatjegyárak nem olyan szimplán vannak, mint otthon, hogy fix ár km-re, és felár a pótjegy: itt özönfélét lehet venni, függ a vásárlás időpontjától (napszak, dátum, hétköznap/hétvége), hullámzanak az árak, függ az eladott jegyektől, függ attól hogy mennyire előre akarjuk megváltani, és függ attól hogy TGV, vagy nem TGV... átszállós jegyek drágábbak, direkt járatok olcsóbbak. Iszonyatosan bonyoult szerintem... Ha az alábbi képeket megnézzük csak így kicsiben, lehet látni, hogy színes foltos az egész (ezek a különböző vonatokra a különböző árak)...





Na és akkor elmagyaráznom az árakat. A fenti 3 képből kihámozva a 4féle jegyár így néz ki (Belfort > Párizs, május 18- ezek CSAK 1irányú jegyek, NEM retúr!!!!!) Ezek a mintaárak a direkt járatra vannak az egyszerúsűg kedvéért, az átszállósak többe kerülhetnek...

1/A, legolcsóbb direkt járat előző este 51.6 euro (Tarif normal), nem TGV. (vagy ha találunk már bármikor máskor direkt nemTGV járatot, akkor ez a standard kiindulási ár...)
1/B, a keresett napon, reggel, TGV-vel átszállás nélkül, 5h52-es indulással, legolcsóbb: 71.5 euro (TGV Pro 2nde)

Ugyanezekre a vonatkozra nézve a kártya nélküli 12-25 korkedvezményes árakat ezeken a képeken nem láthatjuk, mert a "kártyás" árakra kerestem, és ott a kártya nélküli árakat nem írja ki. De:

2/A, az 51.6 euro-s jegy ára 38.7 euro (Decouverte 12-25)
2/B, a 71.5 euros jegy ára 41 euro... (Loisir reduit)

A carte12-25 (kárdözvenszánk) árak:

3/A, 25,8 euro (Billet carte 12-25)
3/B, 25,5 euro (Billet carte 12-25)

És a PREM's, ez kártyafüggetlen, akárki vehet magának, a lényeg hogy utazás előtt minimum 7, maximum 90 nappal kell megvenni, de nyilván ha elfogy, akkor 7 nappal előtte már nem lehet. Áruk nem fix, a dátum közeledtével nő.

4/A, 20 euro (prem's)
4/B, 22 euro (prem's)

Tehát a legolcsübb normál jegyáron Belfort > Párizs, returban 105 euro = ~30e HUF... Ez összesen 860 km. Otthon Egy ilyen 860 km-nyi vonatjegy IC potjegyet beleszamolva kerülne kb 15 ezer forintba, ha jol számoltam. De itt ugye ez 1 vonat a sok közül, otthon meg mindegyikre érvényes. Az ár dupla, viszont a színvonal is, itt normális vonatok vannak. Ha valaki sokat utazik, és van 12-25 kártyája, akkor már nem is tűnik horrornak. Egyébként meg iszonyat horror.

Az egészből az következik, hogy aki tudja, hogy az 1-2xinél többet vonatozik, annak érdemes kártyát venni, mert viszonylag hamar behozhatja az árát. Ha én ezeket a dolgokat előre tudtam volna érkezés előtt, a Briancon > Marseille > Lyon > Belfort útvonal már akkor pont behozta volna az árát... De nem tudtam :S

 Az alábbi "prospektus" is jó lett volna, de ezt is csak a vonatállomáson sikerült összeszednem a közelmultban:


Na és akkor ha minden rendben van, az embernek sikerül választani, akkor így mutat egy vonatjegy:


Nem tudom hogy írtam-e, de a vonatjegy önmagában számomra poén volt, mert a '99-ben kiadott (otthon használt) francia könyvben is egy "nemgyengén" hasonló jeggyel ismerkedtünk... :D


Kíváncsiságból most rákerestem erre az útvonalra ugyanilyen kondíciókkal a jegyárra :D Ugyanekkor, 17h16os vonat van most, a normál jegyár '99 óta 22%-kal, 72,5 eurora nőtt... Viszont az is érdekes, hogy a vonat száma a régi jegyen 666, és a TGVket most is 066XY számozással látják el ezen a vonalon. Amit találtam, a 17h46os, az pl 06628...

Fontos dolog: vonatraszállás előtt érvényesíteni kell a jegyet egy automatánál (mint BKV-n mikor metróra akarunk szállni). Na én ezt nem tudtam. Értelme akkor van, ha olyan jegyet veszünk, amin nincs fix dátum, csak távolság, és akármelyik (már amelyik abban az árkategóriában van) vonatra felszállhatunk vele adott időn belül. (Mint otthon a retur jegyet 30 napon belül használhatjuk fel.) Én ilyen érvényesítést nem csináltam az első két vonatutamon (Briancon > Marseille > Lyon), gond nem is volt). A 3. vonaton azonban a kaller meg akart büntetni, ő magyarázta el lényegében ezt az érvényesítősdít, hogy ha en most nem érvényesítettem, akkor akármikor felhasználhatom, vagy odaadhatom másnak, blabla. Nem igzaán értem a lényegét, mert azon a jegyen is rajta volt a dátum, és hogy melyik vonat... Végül nem büntetett meg, csak problémázott egy sort, legkozelebb meg már tudtam, h érvényesíteni kell. Igazábol senki sem érti, hogy miért kell érvényesíteni, de kell, az a lényeg.

Ezek után más már nem maradt hátra, csak egy igazi vonatvásárlós story, múlt hét csütörtökről... Április 21-én meglátogatom Dobit Bergenben, ehhez el kell menjek Párizsba vonattal, onnan repülőút. 26-án jövünk vissza Párizsba, Dobi is jön. Ehhez még hozzácsapódik Endre: ő is 26-án érkezik meg Párizsba. (Hogy más még jön-e az nem tisztázott, 3an már biztos leszünk.) Itt 4 napot fogunk eltölteni, majd TGV-vel irány Lyon, ahol 2nap 1 estét töltünk, majd irány Belfort. Innen a srácok május 4-én fognak visszamenni Párizsba, hogy ott repülőreülve tovaszálljonak. :)

Na ehhez a művelethez 9 vonatjegyet kellett megvenni:

Nem volt egyszerű szülés, de a múlt hét csütörtök egyik kellemes élménye volt: a pénztárosnő nem beszélt szinte semmit angolul, így neki kellett állni franciául megváltani a világot, ami végül sikerült is. Igaz, hogy tuti volt vagy min15, de szerintem 20 perc, de sikerült, és végül azokra a vonatokra vettem meg a konkrét jegyeket, amelyekre akartam... :)

Mi az egészről a véleményem? De jó lett volna ha én egy ilyen vagy ehhez hasonló leírást kaptam volna otthon a francia vonatjegyvásárról... :) De jo lesz annak, aki idejön, es ezt előtte elolvasta... :D