2011. március 6., vasárnap

a Pálinka az magyar ital

Péntek este nagy variálás után (lesz buli, nem lesz buli, lesz buli, nem lesz buli) én kihagytam a bulit, páran a "Foyer"-be mentek, ez az az egyetemi "hely", amire rálátok a szobám ablakából. Ennek ellenére nem mentem sehova.

Szombat este érdekes fonalat vett fel a cselekmény: Ismét Jorge szobája volt a buli kiindulópontja. Voltunk vagy 20-an, a "megszokott" latin-amerikai bagázs, az olasz srác, románok 2/5ös jelenléttel, meg még pár francia. Annyi volt a menetrend, hogy ittunk 1-2 sört, majd átmentünk a Piano bárba, ami ezúttal nekem úgy tűnt, mintha latino + david guetta-party lenn. Mindenféle latinos hangzású fogalmamsincshogymicsoda zenét hallhattunk, közé vegyítve pedig ez az új irányvonalas david guetta, ami nekem nem a kedvencem... 2 ismétlem 2 szám volt (de azok egymás után), ami túlmutatott ezen a szituáción: a One és a Miami 2 Ibiza. :D

A legérdekesebb story viszont még a partyba készülődés közben bontakozott ki. Kis előzmény: Andres (argentín srác) előző félévben már itt volt, és az akkor itt lévő románok közül valaki kóstoltatott vele pálinkát, illetve valamit amire azt mondta hogy pálinka, és ráfogta, hogy az igazi román ital. Mikor ezt először hallottam (még régebben) már akkor furcsán néztem...



Én a románokkal letisztáztam (már aki ott volt) egyből az elején, hogy nekem semmi bajom velük, jobban tennék ha nekik se lenne :D :D :D :D na de tényleg nyugodt körülmények között beszélgettünk mindenről az 1ikkel - Cristinaval. Persze én azért megpróbáltam a történelmi dolgokról alkotott véleményét kipuhatolni... Szerinte a románok már a magyar hódítók (895) előtt is ott éltek a területükön (na ennek most hirtelen nem néztem utána), ami viszont furcsa volt, hogy kérdeztem hogy van-e ill mikor van valami nemzeti ünnepük, vagy hasonló, erre 1848-at kezdte emlegetni. Mondom mi?! :D Mondom MINTHA nálunk is lett volna némi esemény ebben az időszakban.... Később jöttem rá arra, aminek most viszont utána is néztem, mert már feledésbe merült :


"Az áprilisi törvények hiányosságai közé tartozott a jobbágyfelszabadítás halogatása és a nemzetiségi kérdés rendezetlensége. A magyar siker hatására a Magyarországon élő nemzetiségekben is feltámadt a nemzeti érzés. 1848-ban már nem elégedtek meg anyanyelvük kisebb-nagyobb használatával. Magukat, mint külön nemzetet akarták elismertetni az ország határain belül. A magyar vezetők azonban erről hallani sem akartak. Szerintük anyanyelvüktől függetlenül országunk minden lakója az egységes magyar nemzet tagja.

A horvát országgyűlés ugyancsak szembehelyezkedett a magyar kormánnyal és nyíltan a bécsi udvar támogatását élvezte. (Megjegyzendő, hogy a horvátok évszázadok óta jelentős, a Monarchián belüli kiváltságokat élveztek.) A szerbek ugyanazt akarták mint a szlovákok. A magyar forradalommal való szembefordulásuk egyik fő okát épp a horvát előjogok képezték, a szerb vezetők szerették volna ezeket a maguk számára is megkapni, de nem így történt. Az erdélyi románok a román nemzet egyenjogúságát, a jobbágyok felszabadítását akarták. A románok szembefordulásának fő oka az elmaradt jobbágyfelszabadításban kereshető.Ezt a magyar szándék szerint is napirendre kellett volna tűzni, de adminisztratív okok miatt (az erdélyiországgyűlés összehívásának nehézkes, késedelmes volta) erre még később került sor, mint Magyarországon. Egyedül a ruszinok és a szlovének voltak azok, akik nem fordultak szembe a magyarokkal.

A szerb vezetők és a horvát országgyűlés egyaránt a bécsi udvarhoz fordult segítségért. Bécs mindent meg is tett az ellentétek kiélezése érdekében. A Habsburgok előbb titokban, majd nyíltan is támogatták a magyar forradalom ellen irányuló szerb felkelést és a horvátok támadását. A horvátok és a szerbek, akiknek területén határőrző egységek álltak már a 18. század óta, rendelkeztek bizonyos mértékű katonai tapasztalatokkal.

Így a nemzetiségek közül elsősorban a horvátok, szerbek és románok harcoltak császári oldalon; nemzeti törekvéseik mögött a Határőrvidék katonai erejét tudták kiállítani. A németek, szlovákok, zsidók, ruszinok, szlovénok, bunyevácok többségében magyar oldalon harcoltak."


Na ezek után már jobban megvilágosodott, hogy miért is ekkorra datálnak ők bármit is... Na mindegy.



Mostmár viszont a pálinka story következik: Többen kérdeztétek, hogy megittuk-e már, vagy mi van: dehogy íttuk, speciális alkalomra tartogatom. Viszont ismét feljött témába a társaságban a pálinka, és mivel most ott voltak a románok és Andres is - HATALMAS vita kerekedett belőle, váltig állította mindegyik közülük, hogy a pálinka az román ital blabla (egyedül Jorge - aki ugye volt BPn állította mellettem az ellenkeződjét) a csapat nagyrésze nem foglalt állást. A hangulat felfokozodott, úgy kellett minket szétparancsolni :D Na azért verekedésre nem állt a téma :D de emelt hangvételű egymást leordítós vitára igen. Mikor már nem tudtam mit mondani az volt a fegyvertény: oké, ha a pálinka román ital, mennyi pálinkátok van itt ? Jött a válasz: miért neked mennyi van? Mondom nekem 2 üveg MAGYAR pálinkám van, mert az magyar! :D Ezzel lefegyfereztem és sarokbaszorítottam őket, nem tudtak mit mondani, nem volt apelláta. Aztán végülis az vetett véget az egész vitatkozásnak, hogy valamelyik okos rákeresett neten, ahol megleltük a hiteles információforrást, ami után mindenki lenyugodott:


Az első mondat az az, hogy a pálinka tradícionális magyar ital, nemzeti kincs. :D Én azért nyugodtam le, mert igazam lett és pálinka tényleg magyar ital, a románok meg azért voltak kénytelenek lenyugodni, mert nekik viszont abszolut nem volt igazuk, és ez be is bizonyosodott. Én nem mondom hogy ott nem csinál senki pálinkát - nem tudom, dehát azért na. Felébredt a nemzeti öntudatom :D Ezek után a kezdetekhez hasonlóan beszélgettünk tovább, szóval igazából nem okozott túlzottan nagy problémát ez a pálinkás vita, hádehá-... há na.! :D

update: akit érdekel a történelem, keresgéltem még egy kicsit

"A mai Románia földje az ősidőktől lakott. A legrégibb régészeti leletek kb. 24 000 évesek. Az ott élő népek első írásos említése Hérodotosztól való i.e. 440 környékéről. Amikor a rómaiak megközelítették az Al-Duna vidékét, a folyón túl dák törzsek éltek. A dákokat tekinti a román hivatalos történetírás a románok ősének. A dákok földjét, Daciát, vagyis a mai Erdély egy részét ésOlténiát a rómaiak 87-ben elfoglalták és provinciát szerveztek ott. Ezt a népvándorlás népeinek nyomására 271-ben feladták. E szűk kétszáz év elég volt - a dákoromán elmélet szerint - a lakosság ellatinosítására.

A népvándorlás folyamán a gótok, majd a hunok szerveztek rövid életű államot a területen. A gepidák állama valamivel tartósabb volt. Őket az avarok követték, majd a honfoglalás előtt egy ideig amagyarok ellenőrizték a Kárpátokon kívüli területeket.

Erdély a 10. századtól a Magyar Királyság része volt, Havasalföld és Moldva területe pedig sztyeppei nomádok birtoka volt: besenyők, úzok, kunok követték egymást a tatárjárásig.

A románokat (vlachokat) legelőször a Balkán belsejében, a mai Macedóniában zajló események kapcsán említik a 11. században.[forrás?] A magyar forrásokban csak a tatárjárás után szerepelnek a románok. A 13. századtól három jól elkülönülő területen éltek: Havasalföldön, Moldvában és Erdély egyes részein. Középkori elnevezésük a vlach (ejtsd: vlah, amiből a magyar nyelvben az oláh szó ered) volt. Önmagukat a „római” jelentésű ruman névvel jelölték(A Bizánci Birodalom lakói ugyancsak „rómaiaknak” nevezték magukat). Származásuk vitás. Egyes tudósok a rómaiak leszármazottjainak, vagy Dacia római provincia latinizált lakóinak tartják őket. Ez a román álláspont és ezt követik a nyugati ismeretterjesztő munkák is. Magyar tudósok szerint a Balkán belsejében alakult ki a román nép. A magyarok egészen a 20. század elejéig az oláh nevet használták a románok megnevezésére, mára azonban ez a név gúnynévnek számít. Eredetileg egyébként ez a szó mindenféle újlatin nyelven beszélő embert jelentett, az "olasz" szó alakváltozata.

Erdély a középkorban a Magyar Királysághoz tartozott, majd a 16. század második felétől több mint egy évszázadig Erdélyi Fejedelemség néven a magyar fejedelmek gyakorlatilag önálló államként kormányozták. A 17. századvégétől a Habsburg Birodalom tartománya volt, nagyfokú autonómiát élvezve. 1867-től több mint fél évszázadig az Osztrák–Magyar Monarchián belül Magyarország szerves részét képezte.

Erdélyben a románok nagyobb tömegű beköltözése a 13. században kezdődött, a 18. század végére pedig az összlakosságon belüli arányuk már meghaladta az 50%-ot.[1] A 18. századtól kezdve elindult az erdélyi románok önállósodási törekvése, ennek része volt a Horea-féle lázadás, majd az 1848-49-es szabadságharcban a császári seregek oldalán való részvételük. Ez idő alatt számos kegyetlenséget követtek el az ott élő székely és magyar lakossággal szemben.

A 20. század elején a román nemzeti mozgalom a királyságbeli és az erdélyi románság egyesítését tűzte ki célul. Románia 1916-ban az Antant oldalán belépett az I. világháborúba, és a Déli-Kárpátok szorosain keresztül hátbatámadta az Osztrák–Magyar Monarchiát. A főleg székelyekből álló honvédség feltartóztatta a románokat, majd az osztrák-magyar- német erősítés megérkezése után néhány hét alatt kiverték őket Erdélyből, s bevonultak Bukarestbe. 1918 végén, az Osztrák–Magyar Monarchia katonai és politikai összeomlásakor elfoglalta Erdélyt és Kelet-Magyarország egy részét. 1919 augusztusában a Magyar Tanácsköztársaság bukása miatt bekövetkező zűrzavart kihasználva, a román hadsereg bevonult Budapestre, amit csak novemberben hagyott el.

Az I. világháborút lezáró békeszerződés értelmében Románia része lett Erdély, a Bánság (Bánát) keleti része, az Alföld többi keleti vidéke Máramarossal (Partium) és Bukovina területének zöme, valamint a cári Oroszországtól elfoglalt, nagyrészt román lakosságú Besszarábia. / Annak ellenére, hogy az Antanttal kötött szerződésben kikötötték, Románia nem köthet külön békét, melyet mégis megkötött, amikor a magyar-osztrák-német alakulatok a román támadást visszaverve bevonultak Bukarestbe.

Románia a németek oldalán részt vett a II. világháborúban, a keleti fronton több román hadsereg harcolt. 1944. augusztus 23-án, amikor a szovjet csapatok elérték a román határt, a katonai diktatúra megdőlt. A király vezetésével puccsot hajtottak végre és Románia sikerrel kiugrott a németek szövetségéből. A kiugrást többek között az tette lehetővé, hogy Hitler feltétlenül megbízott Ion Antonescu marsallban, így - ellentétben Magyarországgal - semmilyen kísérletet nem tett egy esetleges kiugrás megakadályozása érdekében. Románia számára a kiugrás megcsillantotta a lehetőséget: ismét megszerezheti Erdélyt. Románia a szövetségesek oldalán harcolva fejezte be a háborút. Észak-Erdély és a Székelyföld ismét Románia részévé vált. 1944-45-ben Magyarországon 27 román hadosztály harcolt a szovjetek oldalán."